Hiába a zarándokok tömege, így is veszteséges vállalkozás lett Feszty Árpád körképe

Hiába a zarándokok tömege, így is veszteséges vállalkozás lett Feszty Árpád körképe

127 éve, 1894. május 13-án adták át a nagyközönségnek Feszty Árpád A magyarok bejövetele című hatalmas körképét. A maga nemében egyedülálló, monumentális alkotás a nemzeti romantika szemüvegén keresztül hat jelenetben mutatja be a honfoglalást.

Az 1856-ban született Feszty Árpád az akadémikus, historizáló művészet jellegzetes képviselője volt, alkotásai többek között a Nemzeti Színházat, az Operaházat, a Törvénykezési Palotát díszítik vagy díszítették.

Nevét mindenekelőtt a honfoglalás millenniumára festett körképe tette ismertté. A 18-19. század fordulóján Robert Barker brit festőművész által szabályszerűen szabadalmaztatott műfaj olyan végtelenített, kör alakú vászonra festett alkotás, amelynek középpontjába állva a néző az ábrázolt táj vagy esemény részesének érezhette magát.

Ezt az érzést fokozza a vászon és a néző közé épített előtér, azaz terepasztalhoz hasonló dioráma, mely szinte folytatja a képet, összemosva a valóságot annak festett másával. Egy olyan korban, amely nem ismerte a fotót és a filmet, a panorámakép egyszerre volt szórakozás és tájékozódás.

Hírdetés

Feszty 1891-es párizsi útja során látta A francia hadsereg című monumentális körképet, amely annyira lenyűgözte, hogy elhatározta: hasonló méretekben festi meg a bibliai özönvíz történetét. Felesége, a szintén festő Jókai Róza ettől igencsak megrettent, mert fel tudta mérni, milyen hatalmas munkával és anyagi áldozattal jár egy ekkora vállalkozás.

Fesztyt végül apósa, Jókai Mór beszélte rá arra, hogy ha már nem áll el tervétől, inkább hazafias témát válasszon, hiszen közeleg a honfoglalás ezredik évfordulója. A célra részvénytársaság alakult, telket béreltek a mai Szépművészeti Múzeum helyén, a körképet befogadó üvegkupolás épületet Feszty Adolf építész, a festő bátyja tervezte.

Feszty előkészületként a Keleti-Kárpátokba is elutazott, a Vereckei-hágónál és a Volóci-völgyben készített helyszíni tanulmányokat, történészek, régészek véleményét kérte ki. A művész két éven át megfeszített erővel dolgozott a világ egyik legnagyobb, 1800 négyzetméteres, 120 méter hosszú, 15 méter széles és 38 méter átmérőjű panorámaképén, amelyet egyetlen darabba szőtt belga vászonra festett.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »