Hiába a jó játék, pont nélkül maradt a magyar válogatott Budapesten

Hiába a jó játék, pont nélkül maradt a magyar válogatott Budapesten

Hiába játszott jobban, 2:1-re kikapott hazai pályán a magyar válogatott a szlovákoktól, akik jóformán alig tudtak helyzeteket kialakítani.

Jó, összeszedett játékot mutatott a magyar válogatott, ám győzni mégsem tudott a szlovákok ellen. Főleg az első félidőben 4-5 olyan helyzetet is kialakítottak a hazaiak, amiből könnyen gólt szerezhettek volna, azonban a szerencse nem állt mellettük.

Hírdetés

A vendégek a 40. percben Robert Mak góljával szereztek vezetést, majd a második félidő elején Szoboszlai Dominik egy gyönyörű szabadrúgásgóllal egyenlített. A győztes találatot Robert Boženík szerezte az 56. percben, így a magyarok hatodik mérkőzésükön is nyeretlenek maradtak Szlovákia ellen. Marco Rossi szövetségi kapitány irányításával a nemzeti együttes először szenvedett vereséget hazai pályán, ezzel a kudarccal a horvátok vezetik a csoportot, egypontos hátránnyal Szlovákia és Magyarország követi, de előbbi jobb egymás elleni eredményével a második. A magyarok legközelebb október 10-én Splitben a világbajnoki ezüstérmes Horvátország vendégei lesznek.

Szoboszlai D., ill. Mak, Boženík

Körkép.sk, MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »