Hiába a büntetett előélet, ismét polgármester lett

Hiába a büntetett előélet, ismét polgármester lett

Jogerős bírósági ítélete ellenére is bíznak a gyömrőiek Gyenes Leventében. A korábbi polgármester elsöprő győzelmet aratott az időközi polgármester-választáson. A politikust áprilisban adócsalásért és magánokirat hamisításért jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a bíróság, de a közügyek gyakorlásától nem tiltotta el, így a mai voksoláson ismét indulhatott. A Pest Megyei kormánymegbízott korábban úgy nyilatkozott, hogy hiába választják meg Gyenest, a képviselő testületnek azonnal le kell mondatnia.

A választáson három jelölt indult. Gyenes Leventének két kihívója volt, egy munkáspárti és egy független jelölt.

A napközben nyilvánosságra került adatok alapján már kora délután látszott, hogy a részvételi arány jóval magasabb mint 2014-ben volt.

– Mi a Gyenes Levente mellett szavazunk.
– És miért?
– Mert mindig valamit fejleszt a városon és ez elég pozitív.
– És a másik két jelölttel van valami problémájuk konkrétan?
– Hát, nem ismerjük se őket, se a céljaikat konkrétan, meg hogy hogyan valósítanák meg ezeket. Úgy, hogy egyelőre annyira nem meggyőző, meg nem volt annyira pozitív, hogy egyből ellenségeskedtek – fejtette ki egy gyömrői házaspár.

A Gyömrőt 2002 óta irányító Gyenes Levente azután mondott le, hogy a bíróság tavasszal, jogerősen, adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt, 9 hónap szabadságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását viszont 2 évre felfüggesztették.

„Azt gondolom, hogy az ügy, ami miatt bűnösnek mondták ki az olyan, ami engem kevésbé zavar. Nyilván, hogy ha valami erőszakos bűncselekmény lett volna, vagy olyasmi, amit kevésbé tartok elfogadhatónak, akkor más lenne a helyzet” – vélekedett egy másik gyömrői lakos.

Hírdetés

A Pest Megyei Kormányhivatal vezetője a Hír TV-nek azt mondta: hiába választanák újra Gyenes Leventét, a méltatlanság továbbra is fennáll, a képviselő-testületnek fel kell mentenie a tisztségből. A régi-új városvezető máshogy látja.

„Mivel én a hivatalomról lemondtam idén tavasszal, ezért ez egy új ciklus, hogyha megválasztanak, ebben az esetben kétszer ugyanazért valakit nem lehet visszaléptetni vagy lemondatni. Hogyha a Pest Megyei Kormányhivatal álláspontja más, természetesen ők kezdeményezik majd a megfelelő jogi lépéseket a megyei közigazgatási munkaügyi bíróságon, és én azt gondolom, hogy az igazam biztos tudatában fogok a bíróságra menni, és meg tudom védeni az álláspontomat” – mondta a Gyömrő 2000 Kör jelöltje.

A bizonytalan jogi helyzet árt a városnak – ezt mondta a független kihívója, akit a Fidesz és a PM is támogatott.

„Gyenes Leventének ebben az esetben mérlegelnie kellett volna, hogy úgymond egy fázós, rizikós ügy nem megy neki, egy furcsa jogi helyzetet teremtve a városnak. Mindenki, főleg a választópolgárok döntsék el, hogy jó-e ez a településnek vagy nem jó” – mondta.

A 11 tagú képviselő-testületben a Gyenes Leventét is jelölő Gyömrő 2000 Körnek 8 képviselője van.

A részvételi arány alakulása

17.30-ig a szavazásra jogosult 13 735 személyből 5422-en voksoltak – ez 39,44 százalékos részvételi arányt jelent a több mint 17 ezer lakosú városban. Még másfél órányi szavazat hiányzik az összesítéshez – mivel 19 óráig lehet szavazni.

15 óráig a jogosultak 32,69 százaléka ment el szavazni, ami 4494 embert jelent – ez közel 3 százalékkal magasabb, mint a két évvel ezelőtti választások során, hasonló időben.

13 óráig 27,99 százalék adta le voksát. Ez 3848 főt jelent. Két évvel ezelőtt ugyanebben az időben 24,33 százalék ment el.

Független jelölt nyert

Németh Imre független jelölt nyerte meg az időközi polgármester-választást a Zala megyei Padáron. A tisztségért ketten indultak. A 120 lakosú településen azért kellett új választást kiírni, mert az előző polgármester májusban egészségügyi okok miatt lemondott.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »