„Hetvenszer hétszer” – A megbocsátás jegyében zajlott az idei BALAKAT-hétvége Balatonfűzfőn

„Hetvenszer hétszer” – A megbocsátás jegyében zajlott az idei BALAKAT-hétvége Balatonfűzfőn

Balatonfűzfőn június 26. és 29. között rendezték meg az idei BALAKAT-ot, azaz a Balatoni Katolikus Találkozót. A Bódi Mária Magdolna szentségimádási hétvégén a kiemelt téma ezúttal a megbocsátás volt, „Hetvenszer hétszer” (Mt 18,22) mottóval.

A 8. alkalommal megrendezett program középpontjában mindig az Eucharisztia és Bódi Mária Magdolna áll. Az idei rendezvény közel 150 fiatal részvételével zajlott.

A program házigazdája és egyik fő motorja Laposa Norbert balatonfűzfői plébános volt, akinek lelkes és áldozatos munkája nélkül nem valósulhatott volna meg az ötvenórás szentségimádás.

A templom éjjel-nappal nyitva állt az imádkozók előtt, és Norbert atya példamutató jelenléte, valamint az Oltáriszentség és a Szűzanya iránti mély tisztelete sokak számára volt bátorító és inspiráló.

A program elején Török Julianna főszervező köszöntötte a jelenlevőket, és háláját fejezte ki azért, hogy ismét sok fiatallal együtt imádkozhatnak egy olyan közegben, ahol megható közelségben érezhető Isten jelenléte.

Arra biztatta a jelenlevőket, hogy nyissák ki a szívüket és fogadják be Magdit mint az Istentől kapott ajándékot. Ehhez segítséget nyújthatnak a következő napokban az elmélkedések, az előadások, a dicsőítések, a szentségimádások és az értékes beszélgetések – tette hozzá.

A nyitómisén Mihályi Jeromos OSB, a Tihanyi Bencés Apátság perjele a gondviselő és teremtő Isten irántunk való szeretetéről beszélt.

Nagyon könnyen beszélünk ma arról, mit jelent szeretni, viszont nehezen valljuk meg hozzátartozóinknak, barátainknak, hogy szeretjük őket.

Ehhez Jézus a forrásunk, csak oda kell lépnünk hozzá, rá kell tekintenünk. Ő ad erőt nekünk a küzdelmeinkben, bajainkban. Segít bennünket, hogy a konfliktusainkat rendezzük, hogy mindig meg tudjunk bocsátani és tudjunk bocsánatot kérni – mondta prédikációjában Mihályi Jeromos OSB.

Hírdetés

A zárómise szentbeszédében Fábry Kornél, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke a szelídség, az irgalom és az alázat fontosságára hívta fel a fiatalok figyelmét.

Jézus szelíd és alázatos szívű, és azt kéri, hogy tanuljunk tőle. Emellett irgalmas szívű is, hiszen nem hánytorgatja fel mindazt, amit rosszul tettünk, hanem mindig ad esélyt arra, hogy jóvá tegyük a dolgainkat. Azt kéri cserébe, hogy mi is legyünk irgalmas szívűek.

Elmélkedésében a püspök rávilágított arra, hogy

Minden ember egy egyszeri és megismételhetetlen csoda, nincs még egy belőle.

A program végén Török Teodóra, a másik főszervező mondott köszönetet azoknak a szolgálatáért, illetve támogatásáért, akiknek a segítsége nélkül – szentmisét bemutató, valamint a helyszínt biztosító papok, előadók, önkéntesek, a Veszprémi Főegyházmegye – a program nem valósulhatott volna meg.

Háláját fejezte ki a résztvevőknek a lelkes részvételért, egyúttal meghívta őket a szeptember 6-i boldoggá avatásra.

Néhány részletet a résztvevők visszajelzéseiből ITT olvashatnak.

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Fotó: Laposa Norbert; Balakat.hu

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »