Hetvenkét csapat vesz részt az emléktornán (Jégkorong, utánpótlás)

Hetvenkét csapat vesz részt az emléktornán (Jégkorong, utánpótlás)

A sepsiszentgyörgyi Királypingvinek Jégkorong Klub és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia február 17-én és 18-án kilencedik alkalommal rendezi meg a Bogyán János Emléktornát a Sepsi Aréna mellett található fedett műjégpályán. Az utánpótlástorna miatt szombaton és vasárnap nem lesz lehetőség közkorcsolyázásra.

A Székelyföldi Jégkorong Akadémia központjaiban pallérozódó kishokisok minden hónapban legalább egy tornára összegyűlnek és eredményszámolás nélkül játszanak mérkőzéseket. A február  zsúfoltabbnak bizonyult, a sepsiszentgyörgyi Királypingvinek legutóbb Brassóban szerepeltek, ezúttal pedig a Bogyán János Emléktornán lépnek jégre. Idén három korosztályban – U7-ben, U9-ben és U11-ben – 72 együttes vesz részt az eseményen, így a hétvégén több mint 700 gyermek kergeti a korongot a megyeszékhelyi fedett műjégpályán. A háromszéki utánpótláscsapatok az aktuális idényben már nyolc tornán vettek részt, illetve még hátravan kettő, márciusban Székely­udvarhelyen, áprilisban pedig Csíkszeredában.

Hírdetés

„A nyolcadik kiírással ellentétben ezúttal nem lesznek magyarországi csapatok, de rengeteg székelyföldi együttes nevezett, így idén még népesebb eseményt rendezhetünk. A műjégpályánk kapacitását csúcsra járatjuk, a hétvége során több mint 700 gyermek jégkorongozik. Minden korosztályban egy klubtól csak egy gárda szerepelhet, illetve a tudásszintjüknek megfelelő ellenfelekkel találkoznak, így izgalmas meccsekre van kilátás. Mindenkinek legalább három, legfeljebb öt mérkőzése lesz, ezáltal élményekkel gazdagodhatnak. Az a legfontosabb, hogy a gyerekek minél több percet töltsenek a jégen, mert csak így fejlődhetnek ” – mondta Kernászt Huba, a Királypingvinek Jégkorong Klub elnöke. (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »