Hétszer lőtték fejbe a terroristának nézett villanyszerelőt

Hétszer lőtték fejbe a terroristának nézett villanyszerelőt

Nem hibáztak a brit hatóságok, hogy nem indítottak bűnvádi eljárást azon két rendőr ellen, akik a londoni metrómerényletek után tévedésből agyonlőttek egy brazil állampolgárt.

Ezt mondta ki szerdai ítéletében az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB).

Az ügy előzménye, hogy Jean Charles de Menezest, egy Londonban élő brazil villanyszerelőt 2005. július 22-én két rendőr hétszer fejbe lőtt, miután nem állt meg a felszólításra, hanem berohant a Stockwell metróállomásra és megpróbált elrejtőzni az indulni készülő szerelvény egyik kocsijában. A 27 éves férfit összetévesztették Hussein Omannal, annak a négy iszlamistának az egyikével, akik egy nappal előtte sikertelenül próbáltak meg pokolgépet elhelyezni londoni metrókocsikban.

Az iszlamisták a sikertelen akciókkal a két héttel korábbi véres merényletsorozatot akarták utánozni, amelyben négy öngyilkos merénylő ötvenkét embert ölt meg három metrószerelvényben és egy buszon.

Hírdetés

A brazil férfi családja sokáig küzdött azért, hogy indítsanak bűnügyi eljárást az érintett rendőrök ellen, a hatóságok azonban ezt nem tették meg, mondván, hogy nincs elegendő bizonyíték a személyi felelősség megállapításához.

Szerdai ítéletükben az EJEB bírái is a brit szervek álláspontjára helyezkedtek. A strasbourgi székhelyű bíróság tájékoztatása szerint „a brit hatóságok alapos vizsgálatot folytattak az ügyben és arra jutottak, hogy egyik rendőr ellen sincs elegendő bizonyíték a vádemeléshez”.

A londoni felsőbíróság esküdtszéke 2007-ben bűnösnek mondta ki az ügyben a Scotland Yardot, és a „katasztrofális eljárási hibák sorozata” miatt 175 ezer font pénzbüntetésre ítélte, valamint 385 ezer font perköltség megfizetésére kötelezte a szervezetet.

MTI


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »