Hétfőtől szigorítanak Magyarországon, a tisztifőorvos szerint mindenkit fertőzőnek tekintenek

Hétfőtől szigorítanak Magyarországon, a tisztifőorvos szerint mindenkit fertőzőnek tekintenek

Hétfőtől szigorítunk, mert szigorítani kell – emelte ki vasárnap Nagyvenyimben, a közmédiának nyilatkozva a magyarországi tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezést szolgáló intézkedésekkel kapcsolatban.
Müller Cecília elmondta: napról napra nő a koronavírus-fertőzöttek száma, és már második napja csaknem 4 ezer új esetet igazolnak a laboratóriumi vizsgálatok. Ezzel egyenes arányban nő a kórházi kezelésre szorulók száma is. Felhívta a figyelmet, hogy nem csak a valamilyen alapbetegségben szenvedők, illetve idősek kerülnek középsúlyos, súlyos állapotba. Közölte, vannak fiatalabbak is, akiknek immunrendszere úgy reagál a fertőzésre, hogy sürgős ellátásra, kórházi kezelésre van szükségük.

Nyomatékosan kiemelte: mindenkinek van felelőssége ezekben a napokban. Az egyéni felelősség, a közös felelősség, a hatóságok felelőssége – sorolta Müller Cecília.

Rendkívül fontosnak mondta, hogy mindenki vegye komolyan a szabályokat, mert így lehet lassítani a járvány lefolyását. Fontosnak nevezte azt is, hogy mindenki számára rendelkezésre álljon a megfelelő ellátás a kórházakban. „Legyen mindenkinek helye, intenzív ellátója, lélegeztetőgépe” – mondta, hangsúlyozva: Magyarországon jelenleg mindezek megvannak, ahogy a szükséges ellátásformák, gyógyszerek is. Hozzáfűzte, tavasz óta rengeteg tapasztalat gyűlt össze a megbetegedésről, amelyek segítik a gyógyítást.

Hírdetés

A tisztifőorvos elmondta: az elmúlt napon 3878 új fertőzöttet regisztráltak. Ilyen sok pozitív esetet a járvány során még soha korábban nem tártak fel. Hozzátette: a járvány kezdete óta már csaknem 80 ezren fertőződtek meg Magyarországon, és jelentős részük már meg is gyógyult. Müller Cecília arra is rámutatott, hogy az egyéni reakció nagyon különböző a vírussal szemben, az függ az immunrendszer állapotától, de az illető genetikájától is. Jelenleg 4205 embert kezelnek kórházban, 306-an vannak lélegeztetőgépen. A tisztifőorvos azt kérte, aki elkapta a betegséget és otthon van, figyelje magát, és ha romlana az állapota, időben szóljon a háziorvosnak vagy az ügyeletes orvosnak.

„Ha fontos a saját, a szeretteink, a közösségünk és az ország egészsége, akkor most komolyan kell venni a szabályokat” – fogalmazott.

Megengedhetetlennek mondta, hogy számos mozgalom és vírustagadók próbálják devalválni a védekezést. „Hétfőtől szigorítunk, mert szigorítani kell” – hangoztatta, kiemelve: a maszkviselés bizonyítottan szinte 80 százalékban megakadályozza a vírus továbbadását. Emlékeztetett arra, hogy a járvány kezdetén az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a betegek számára javasolta a maszk viselését. Mostanra viszont olyan mértékben elterjedt a vírus, hogy már nem tudni biztosan, ki beteg, sokan tünetmentesek. „Ezért most mindenkit fertőzőnek tekintenek” – közölte Müller Cecília, hozzátéve: ezért bővítették a kötelező maszkviselési szabályokat.

A tisztifőorvos szerint ahhoz, hogy az életünket élni tudjuk, muszáj bevezetni, betartani és betartatni ezeket a szigorításokat. A rendőrség sokkal szigorúbban kérheti számon a szabályokat és – ha másképp nem megy – büntetni is kell. Kitért arra is, hogy a közösségi intézményekben meghatározott eljárásrend szerint folyamatosan fertőtlenítenek. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy a Magyar Honvédség az első pillanattól sokat segít a járvány kezelésében, most az őszi szünetben például iskolák fertőtlenítését végzik. Müller Cecília közölte, folyamatosan elemzik a járványügyi helyzetet. Úgy látja, Magyarország lakossága fegyelmezett. Bízik benne, hogy ha mindenki betartja a szabályokat, kerüli a tömeget, a tömegrendezvényeket, akkor nem lesz szükség drasztikus változtatásokra. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Magyarországon is eljöhet a pillanat, amikor jelentős változtatásokra lesz szükség, de ezt szeretnék elkerülni – mondta az országos tisztifőorvos a budapesti közmédiának.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »