Hétfőtől szabadságra kell menniük az oltatlan tanároknak – a nap hírei

Hétfőtől szabadságra kell menniük az oltatlan tanároknak – a nap hírei

Hétfőtől fizetés nélküli szabadságon lesznek azok a pedagógusok, akik nem oltatták be magukat. Meghaladta a járvány előtti időszak szintjét is a tavalyi kereskedelmi forgalom. Gyásznapot tartottak Tapolcán, az újévi vasúti baleset áldozataira emlékezve.

Hétfőtől fizetés nélküli szabadságon lesznek azok a pedagógusok, akik nem olttatták be magukat – erősítette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca közleményében hangsúlyozza: a pedagógusok oltása saját egészségük mellett azért fontos, mert sok emberrel találkoznak. Az emberi erőforrások miniszterének határozata értelmében a tanítási év biztonságos megszervezése érdekében az óraadók és a mesterpedagógusok heti óraszáma 20 órára emelhető, ugyanakkor az idei évtől óraadóként csak az oltott, vagy az oltás alól mentesítő orvosi szakvéleménnyel rendelkezőkkel létesíthető jogviszony.

Januárban több oltási akció is lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben. A tervek szerint minden csütörtök és péntek délután, valamint szombatonként lehet majd előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval oltást kérni. Emellett az Országos Oltási Munkacsoport a háziorvosokat is felkérte arra, hogy a rendelési időben végzett oltásokon túl, ők is tartsanak kifejezetten oltási akciónapokat.

Meghaladta a járvány előtti időszak szintjét is a tavalyi kereskedelmi forgalom. Az elmúlt évben 2020-hoz képest 3 százalékkal nőtt a mutató – jelentette ki az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az M1-en. Vámos György elmondta: a kereskedelmi forgalom ősztől 5-6 százalékos növekedést mutatott a megelőző évhez képest. A korábbi rendkívül dinamikus, évi 30-40 százalékos növekedéshez képest 2020-ban és 2021-ben kisebb ütemben 20-25 százalékkal bővült az online kereskedelem, amely a teljes kereskedelmi forgalom 10-12 százalékát jelenti.

Gyásznapot tartottak Tapolcán, az újévi vasúti baleset áldozataira emlékezve. A Balaton-felvidéki városban négy fiatal vesztette életét, amikor autójuk vonattal ütközött a vasúti átjáróban. Egy 17 éves lányt életveszélyes sérülésekkel mentőhelikopterrel vittek kórházba. Az egyik áldozat Iván Gergő a Kaposvár férfi röplabdacsapatának 19 éves játékosa. A klub gyertyagyújtással emlékezett sportolóra a kaposvári Arénánál.

Maszkot kell viselniük az angliai középiskolásoknak az osztálytermekben a koronavírus omikron variánsa miatt. Nadhim Zahawi oktatási miniszter egy lapinterjúban kifejtette, az omikron terjedése miatt ezt a kiegészítő, ideiglenes intézkedést a következő hetekben javasolják bevezetni. Úgy vélte: szükség lesz távoktatásra is. Az Egyesült Királyságot alkotó négy országból egyedül Angliában nem volt ajánlott a maszk használata az osztálytermekben.

Hírdetés

Napokon belül engedélyezik Ukrajnában a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét a 60 évesnél idősebbeknek. Harmadik, emlékeztető oltást jelenleg Ukrajnában az egészségügyben és a bentlakásos intézményekben dolgozók kaphatnak. Ismétlő oltást kapnak azok is, akiknek a szervezete az első két oltás után nem termelt elegendő antitestet.

Rohamrendőrök oszlattak fel Amszterdamban egy korlátozások elleni tüntetést. A demonstrációt nem engedélyezték a hatóságok. Több száz rohamrendőr készültségbe helyezte a vízágyúkat is, ugyanis korábban több tüntetést is tartottak a lezárások ellen, s a megmozdulások néhány helyen erőszakba torkolltak. Hollandiában december közepétől a koronavírus omikron variánsának megfékezése érdekében ismét lezárások léptek életbe.

Idő előtt megszakította útját az Aida Nova tengerjáró üdülőhajó Lisszabonban a fedélzetén azonosított több tucat, koronavírusos fertőzött miatt. A rostocki székhelyű üzemeltető cég közleménye szerint a fertőzötteknél enyhe tünetek jelentkeztek, de a hajó nem folytathatja a tervek szerint január 5-ig tartó útját a Kanári-szigetekre. A hajó több mint 1300 fős legénységével és csaknem háromezer utasával a fedélzetén három napja volt kénytelen a lisszaboni kikötőben várakozni.

A szudáni biztonsági erők könnygázzal oszlatták Kartúmban a katonai hatalomátvétel ellen tüntetőket. Az október 25-i puccs óta ez már a 12. nagyobb megmozdulás a katonai kormányzással szemben. A Reuters azt közölte, hogy a hatóságok az internet- és mobiltelefon szolgáltatást felfüggesztették, illetve lezárták a fővárosba vezető hidakat is a tervezett tüntetések előtt.

Több mint 200 ezren írták alá eddig azt a petíciót, amely Tony Blair egykori brit munkáspárti miniszterelnök lovagi címének visszavonását követeli. Tony Blair 1997 és 2007 között állt a brit kormány élén. Az egykor rendkívül népszerű Tony Blair megítélésén sokat rontott, hogy miniszterelnöksége alatt Nagy-Britannia a társadalmi tiltakozás ellenére részt vett az Irak ellen 2003-ban indított háborúban. A petíció szerint Tony Blairt személyes felelősség terheli sok ártatlan civil haláláért, és emiatt háborús bűncselekmények vádjával kellene törvény elé idézni.

Teljesen leégett a dél-afrikai parlament ülésterme. Áldozatokról nincsenek értesülések A történtekkel összefüggésben előállítottak egy embert. A tűz a parlamenti épületegyüttes legrégibb szárnyában keletkezett, amely 1884-ben készült el, s ahol több faburkolatú ülésterem is található. Az épületben számos nemzeti ereklyét is őriznek, így ritka könyvek gyűjteményét, illetve a korábbi dél-afrikai himnusz eredeti változatát is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »