Hétfőtől már a kórházakban és a gyógyszertárakban sem kell szájmaszkot viselnünk

Hétfőtől már a kórházakban és a gyógyszertárakban sem kell szájmaszkot viselnünk

Május 15-től nem lesz kötelező a reszpirátor viselése a kórházakban, az orvosi rendelőkben, a szociális otthonokban és a gyógyszertárakban sem. A maszkviselési kötelezettséget az említett helyeken a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának rendelete alapján helyezik hatályon kívül.

„Ezt a lépést a járványügyi helyzet folyamatos javulása, az akut légúti megbetegedések szlovákiai előfordulásának mérséklődése miatt tehetjük meg. Ez volt a Közegészségügyi Hivatal koronavírus-járvánnyal kapcsolatos utolsó rendelete, mely még érvényben maradt. A kötelezettség eltörlése ellenére továbbra is figyelemmel kísérjük a járványhelyzet alakulását” – közölte ezzel kapcsolatban Ján Mikas tiszti főorvos.

Hírdetés

„Az említett helyeken veszélyeztetett csoportok fordulnak meg nagy számban, akut és krónikus betegségben szenvedők, olyan személyek, akiknek gyenge az immunrendszerük, továbbá várandós nők és idős emberek” – magyarázta.

A szájmaszk viselését a szakemberek olyan zárt helyeken is javasolják, ahol sok ember összpontosul, vagy a tömegközlekedési eszközökön, beltéri tömegrendezvényeken. Ugyancsak felhívják a figyelmet az alapos kézmosás fontosságára, mellyel nagyon sok fertőző betegség terjedését akadályozhatjuk meg.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »