Hétfőtől kikapcsolhatják a villanyt és gázt, vége egy fontos időszaknak

Hétfőtől kikapcsolhatják a villanyt és gázt, vége egy fontos időszaknak

Hétfőn lejár az MVM moratóriuma.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk az MVM 2024. november 29. és 2025. január 5. között kikapcsolási moratóroimot hirdetett a hátralékosok számára.

Hétfőtől azonban változik a helyzet, újra gondban lehetnek azok, akik 60 napon túli számlatartozása van. Kizárjhatják őket a gáz- és villanyszolgáltatásból.

Fontos tudni, hogy az MVM-nél már az is késedelemnek számít, ha a fogyasztó a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be annak összegét. Ettől a naptól a szolgáltató késedelmi kamatot számít fel, amelynek mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat.

A ki- és visszakapcsolásnak jelentős díja van

Hírdetés

– emlékeztet a hovege.hu. Áram esetén több mint 40 ezer forinttal számolhatunk az E-on szerint, plusz a késedelmi díjak, felszólítások, amit az adósra terhelnek.

Most azt lehet tenni, hogy érdemes felvenni a kapcsolatot a szolgáltatóval, mert együttműködés esetén nagyobb eséllyel kaphatunk segítséget.

  • Kérhetünk fizetési haladékot (max. 30 nap),
  • részletfizetést
  • átütemezést,
  • de ez évente csak egyszer igényelhető. A kérelmet online, telefonon vagy személyesen lehet benyújtani. Fontos, hogy a megállapodás feltételeit pontosan betartsuk, különben a tartozást egy összegben kell kifizetni, és a szolgáltató kikapcsolhatja az ellátást, valamint végrehajtást indíthat.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »