Hétfőn megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása – a nap hírei

Hétfőn megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatása – a nap hírei

Polgár Judit sakkozót szeretné felkérni köztársasági elnöknek a miniszterelnök. Újabb válaszcsapást indított Irán ellen az Egyesült Államok az amerikai haderő katonáinak halála után.

Hétfőn megszűnik Sulyok Tamás államfői mandátuma, miután a köztársasági elnök aláírta az alaptörvény tizenhetedik módosítását. A Magyar Közlönyben már megjelent határozat alapján ideiglenesen Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke látja el az államfő jogköreit. A parlamentnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania. Sulyok Tamás a szombati aláírás után úgy értékelt: az Alaptörvény alapján nincs más lehetősége, mint aláírni a módosítást, annak ellenére, hogy az szerinte súlyosan alkotmányellenes. A miniszterelnök viszont biztos abban, hogy sikerül olyan köztársasági elnököt választani, aki minden tekintetben alkalmas lesz a magyar nemzet egységének a megteremtésére. Magyar Péter arra kérte a pártokat, a közélet szereplőit és a magánembereket: mondják el, kit és milyen értékek alapján tartanak méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot képviselje. Közben Forsthoffer Ágnes azt közölte: az államfői feladatok átmeneti ellátása miatt Hallerné Nagy Anikó veheti át ideiglenesen az Országgyűlés elnökének feladatait.

Polgár Judit sakkozót szeretné felkérni köztársasági elnöknek a miniszterelnök. Magyar Péter miniszterelnök a közösségi oldalán jelezte, hogy a világhírű sakkozó neve évtizedek óta a tehetség és a kitartás szimbóluma Magyarországon. A kormányfő azt írta, hogy hétfőn személyesen találkozik a világhírű sakkozóval, és szeretné felkérni a köztársasági elnöki tisztség betöltésére. A kormányfő szerint Magyarországnak olyan államfőre van szüksége, aki képes megtestesíteni a nemzeti egységet, és akire minden magyar büszke lehet.

Az Országos Diáktanáccsal egyeztetett az oktatási és gyermekügyi minisztérium. A cél, hogy a tanulók is részt vegyenek a javaslatok kidolgozásában. A konzultáció augusztusban folytatódik. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter közölte, hogy az Országos Diáktanács nyolc munkacsoportja több fontos témában mutatta be javaslatait.

Szerdáig kell jelezni a gyermek sajátos nevelési igény állapot fennállását az iskolakezdési támogatáshoz – hívta fel a figyelmet a szociális- és családügyi miniszter. Kátai-Németh Vilmos jelezte, a véleményt a Pedagógiai Szakszolgálat szakértői bizottsága állítja ki. Megismételte: várhatóan kedden dönt az országgyűlés az iskolakezdési támogatásról.

Bemutatta Szilas Péter gyermekjogi helyettes államtitkárt a szociális és családügyi miniszter. Kátai-Németh Vilmos bejegyzésében arról írt, hogy Szilas Péter jogász pályafutását az Igazságügyi Minisztériumban kezdte, ahol részt vett az új polgári törvénykönyv kodifikációjában. Szilas Péter az elmúlt tizenöt évben ügyvédként dolgozott. Emellett a civil szektor működését segítő több projektben is szerepet vállalt.

Hírdetés

A Budapest–Belgrád vasútvonalon csak akkor indulhat el a forgalom, ha minden biztonsági feltétel teljesül – jelentette ki a közlekedési és beruházási miniszter. Vitézy Dávid elmondta: a vasútvonalon telepített, Európában még nem alkalmazott, vonatbefolyásoló rendszerben szoftverhibákat találtak, amelyeket a kivitelezőnek ki kell javítania. A miniszter hangsúlyozta: folyamatosan tájékoztatják majd a közvéleményt a beruházás állásáról.

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt. A legtöbb bejelentés a Balaton déli partjáról, valamint Somogy, Komárom-Esztergom és Pest vármegyéből, illetve Budapestről érkezett. Az erős szél fákat döntött utakra és épületekre, ágakat szakított le.

Újabb válaszcsapást indított Irán ellen az Egyesült Államok az amerikai haderő katonáinak halála után. Jordániában pénteken két amerikai katona vesztette életét egy Iránból indított támadásban.. Az újabb amerikai művelet azt jelenti, hogy már a nyolcadik egymást követő napon indult iráni célpontok ellen támadás. Közben az iráni külügyminiszter-helyettes azt közölte: Teherán már nem tekinti érvényesnek az amerikaiakkal június közepén kötött keretmegállapodást.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az orosz hadsereg nagyszabású rakéta- és dróntámadást hajtott végre ukrajnai hadiipari és logisztikai célpontok ellen. A közlés szerint csapások érték Kijev és környéke több katonai létesítményét, valamint az odesszai régióban található Juzsnij kikötő infrastruktúráját. Moszkva azt is állítja, hogy elfoglalta a dnyipro-petrovszki Vilne települést. Az információkat független források nem erősítették meg.

Továbbra sem sikerült megfékezni a Madrid északkeleti határában, Guadalajara térségében pusztító erdőtüzet, amely már mintegy 13 ezer hektárnyi területet égetett fel. A lángok egyetlen éjszaka alatt további 14 kilométert terjedtek. A hatóságok 20 településről mintegy 800 embert evakuáltak, ugyanakkor egyelőre sikerült távol tartani a tüzet a lakott területektől.

A Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren felszállás közben madárral ütközött a Wizz Air Budapest–Tallin járata vasárnap reggel fél hatkor – jelezte a Tudásmorzsák a repülésről nevű szakmai Facebook-oldal. A poszt szerint az Airbus személyzete a visszafordulás mellett döntött, majd rövid várakozás után rendben leszálltak.

A balatoni gyerektáborok heti díja idén 50 és 250 ezer forint között mozog, de egyes speciális programok ennél is többe kerülhetnek. A Balatoni Turizmus Szövetség szerint a kínálat rendkívül sokszínű: a napközis táborok már 50-80 ezer forinttól elérhetők, míg a szállást és teljes ellátást biztosító táborok ára általában 100 és 250 ezer forint között alakul.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »