Hetero Pride – A normalitás védelmében álltak ki Budapesten

– A leghatározottabban visszautasítjuk, hogy teljes pályás lerohanással célozzák meg gyermekeinket, tanárainkat, orvosainkat. Világcégeket kényszerítenek térdre és a piaci szabályok teljes felrúgására, amikor fogyasztóik néhány százalékos kisebbségét preferálják a többség ellenében – jelentette ki beszédében Szilágyi Ákos a tegnap délutáni, a normális értékek megóvásáért tartott demonstráción a Március 15. téren.

A Budapest Pride kitűzött időpontjával egy időben tartották meg az ellendemonstrációt a belvárosban. A Hetero Pride-csoport szervezője a European Patriots Unite rendezvényén leszögezte: a normalitás védelmében állnak ki.

– Mi nem kívánunk megváltoztatni senkit, s kérjük tiszteletben tartani a mi értékrendünket is. Sajnálattal, megértéssel, segítőkészséggel vesszük tudomásul a szexuális rendellenességgel élők problémáit – hangoztatta beszédében Szilágyi Ákos, akinek nevéhez a Nemzet Zászlaja hazafias rendezvény is kötődik. Szilágyi elmondta: a leghatározottabban visszautasítják, hogy teljes pályás lerohanással célozzák meg gyermekeinket, tanárainkat, orvosainkat. Világcégeket kényszerítenek térdre és a piaci szabályok teljes felrúgására, amikor fogyasztóik néhány százalékos kisebbségét preferálják a többség ellenében.

Hírdetés

– Stratégiai pozíciókat szállnak meg. Fiataljaink tudatformálása kiemelt céljuk. Sorolhatnánk a példákat a PDSZ szivárványos logójától a napi hírben szereplő momentumos aktivistáig, aki már az óvodában teszi fel a kérdést: „Nem volt neked furcsa gyerekként, hogy a mesékben mindig a királyfi menti meg a királylányt, és nincsenek királyfik, akik királyfikat mentenek meg, vagy királylányok, akik másik királylányokat?” – tette fel a kérdést Szilágyi, majd meg is válaszolta: „Jelentem, nem.” – Az a furcsa – folytatta –, hogy mától ezt furcsának kellene tartani – mondta Szilágyi. A Hetero Pride-csoport szervezője rámutatott: a Black Lives Matter- és az LMBTQ-mozgalmak köztudottan egy tőről fakadnak, mi több, egy és ugyanazon testrészből kapják a tejet. További közös vonásuk, hogy egyik sem arról szól, ami ki van írva a cégtáblájukra. – Sem a feketék, sem az LMBTQ-emberek jogai nem érdeklik a szálak mozgatóit – emelte ki.

– A normalitás mindig többségben lesz, de jártunk már úgy a világtörténelemben, hogy egy szűk kisebbség képes volt eluralkodni a többségen. Ismerjük ezt a vircsaftot. Köszönjük, nem kérünk belőle – hangsúlyozta. – Ahogy Hofi mondta, csak ne legyen kötelező – emlékeztetett Szilágyi.

A Hetero Pride-csoport tagja arról is beszélt, hogy először csak piszkálták a normalitást képviselőket más véleményükért, „sokakat hallgatásra kényszerítve a munkahelyen, iskolában, nyilvános helyeken.” – Mára ez a békés hallgatás lett a célpont. Nincs már hova hátrálnunk, elmentünk a falig – hívta fel a figyelmet beszédében Szilágyi, aki arra is rámutatott: a mai fekete autók először Facebook-letiltásokban és Karc FM rádió elleni támadások formájában kezdődnek, de az ellehetetlenítés minden formája várható.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »