Heten meghaltak légiós betegségben

Heten meghaltak légiós betegségben

Heten meghaltak, több mint nyolcvanan pedig megfertőződtek New Yorkban a légiós járvány legújabb kitörése miatt – közölte kedden internetes kiadásában a The Washington Post.

A légiós baktérium július 10 óta öt, Bronx déli részén található légkondicionáló toronyból terjedt el. A létesítményeket a helyi önkormányzat azóta fertőtleníttette.

Hírdetés

Bill de Blasio New York-i polgármester hétfőn közölte, hogy a jövő héten törvénytervezetet terjeszt be a rendszerint nyaranta jelentkező betegség rendszeres kitöréseinek megakadályozására. Ez egyebek között rendelkezik majd a veszélyeztetett létesítmények rendszeres ellenőrzéséről, a pozitív teszteredmények esetén való fellépésről, valamint az új előírásokat be nem tartó intézmények és személyek elleni szankciókról.

A légiós betegség heveny légúti megbetegedés, amelyet a rosszul fertőtlenített vízvezetékrendszerben, zuhanyozókban, klímaberendezésekben elszaporodó legionella baktériumtörzs vált ki. 1976-ban, az Amerikai Légió veteránszervezet philadelphiai találkozóján mintegy 30 idős ember halálát okozta – ekkor fedezték fel, s erről az esetről kapta a nevét is.

A kór emberről emberre nem terjed, csak a mikroorganizmusokat tartalmazó levegő belélegzésével. Az Egyesült Államokban évente 8-18 ezer ember kerül kórházba a légiós betegség miatt.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »