Hetek óta nincsen válasz Brüsszelből

Hetek óta nincsen válasz Brüsszelből

Három hete már, hogy Orbán Viktor levélben fordult az Európai Bizottsághoz (EB) Věra Jourová alelnök botrányos, a német Der Spiegelnek adott interjúja miatt, de a brüsszeli testület ez idáig hivatalosan nem válaszolt a magyar panaszokra – tudta meg a Magyar Nemzet.

A kormány berkeiben mindenesetre továbbra is reakciót várnak az EB-től, amely több alkalommal meg is ígérte már, hogy „időben” érkezik majd a válasz. Tegnap az Ursula von der Leyen vezette biztosi testület amiatt viszont kritikát fogalmazott meg, ahogy Varga Zs. Andrást a Kúria elnökévé választották. Az ügyet a DK vitte a bizottság elé.

Több mint három hete már, hogy Orbán Viktor levélben kérteVěra JourovĂĄnak, az Európai Bizottság liberális alelnökének lemondását, ám a brüsszeli testület azóta sem adott írásos választ a magyar miniszterelnöknek – értesült lapunk kormányzati forrásokból. Az Európai Bizottság szeptember végén, a kormányfő jegyezte levél nyilvánosságra hozatalát követően pedig azt ígérte: megvizsgálják a dokumentumot, majd érdemben és időben válaszolnak Orbán Viktornak. Lapunk forrásai szerint a kormány álláspontja nem változott, választ várnak az uniós bizottságtól a magyar kritikákra.

 

Nem mond le

Pedig az említett levélben maga Orbán Viktor miniszerelnök is idézte az uniós szerződések az Európai Bizottságra vonatkozó előírását, miszerint a testület – így annak tagjai – semleges és objektív intézményi szereppel bírnak. „Aki tevékenységével megsérti a szerződést, az nem lehet a jogállamiság és az európai értékek védelmezője. A biztos asszony kijelentései összeegyeztethetetlenek a bizottságban elfoglalt pozíciójával, ezért tisztségéből való távozása elengedhetetlenül szükséges. Amíg ez nem történik meg, addig a magyar kormány Věra Jourovával felfüggeszti a kétoldalú politikai kapcsolatokat” – írta Orbán Viktor, utalva arra, hogy Jourová alelnök előzőleg a német Der Spiegelnek adott interjújában azt mondta, hogy a magyarok nincsenek abban a helyzetben, hogy önálló véleményt alkossanak, illetve egy angol nyelvű szójátékkal élve beteg demokráciának nevezte Magyarországot. Az Európai Bizottság ezt követően kiállt Věra Jourová mellett, elutasították a lemondás lehetőségét, de még szeptember végi tájékoztatójukon is azt mondták, hogy a testület elnöke, Ursula von der Leyen válaszolni fog a magyar panaszlevélre.

Nincs válasz

Időközben a 444 portál a Hírklikkre hivatkozva egy Věra Jourová nem fogja válasz nélkül hagyni Orbán levelét című cikket is közölt. Közel két hete egy brüsszeli bizottsági tájékoztatón pedig újra elhangzott, hogy időben reagálni fognak a magyar kormánynak. Az Európai Bizottság lapunk kérésére egyelőre nem válaszolt érdemben a csúszás okára.

Hírdetés

Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke, és Věra Jourová cseh alelnök, akit Orbán Viktor lemondásra szólított fel  Fotó: Európai Parlament

Ahogy arról a Magyar Nemzet is több alkalommal beszámolt, a botrányos Spiegel-interjú óta a cseh biztosnőt liberális párttársa, a momentumos Donáth Anna is kellemetlen helyzetbe hozta, amikor egy felvételen arról beszélt: a jogállamisági jelentések nyilvánosságra hozatalát megelőzően rendszeresen egyeztettek. Ismert, ezt előzőleg az EP-képviselő tagadta, de a Spiegel-interjút követő vitákban is az elsők között volt, aki kiállt Jourová alelnök mellett.

Lehulló álarc

Kormányzati források szerint pedig bizonyos szempontból a Hír TV felvételeinek tartalma károsabb az Európai Bizottság tagjára nézve, mint magára Donáth Annára, ugyanis rövid időn belül ez a sokadik alkalom, hogy „lehull az objektivitás álarca”. Az Európai Bizottság hivatalosan nem véleményez politikusi nyilatkozatokat, így a kiszivárgott videóra sem reagáltak, hiába érinti az a testületi alelnököt.

Tegnap viszont nem mulasztották el kommentálni, hogy az Országgyűlés Varga Zs. Andrást választotta a Kúria élére. Ahogy azt az Európai Bizottság illetékes szóvivője elmondta, a testületet aggasztja a Kúria elnöke kinevezésének körülményei, így közelről figyelik a magyarországi fejleményeket. Szerinte utóbbi egyébként a Magyarországról szóló, Jourová-féle jogállamisági jelentésben is megjelent aggályként. A dokumentumot a magyar kormány berkeiben viszont politikai kampányanyagnak tartják, ami Věra Jourová és a Momentum politikai szövetségének az eredménye is. A legfrissebb, a Varga Zs. András ügyet pedig a Demokratikus Koalíció vitte az Európai Bizottság elé: a párt EP-képviselője, Rónai Sándor egy múlt hét végi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a brüsszeli testülethez fordulnak azért, hogy Varga Zs. ne kerülhessen a bírói testület élére.

Megismétli Jourová érveit

Donáth Anna a hét elején a brüsszeli Euractiv portálon jelentetett meg lesújtó hangvételű véleménycikket, amelyben arról értekezik: a magyar kormány által kialakított hibrid rezsim csak a felszínen jogállam, tartalmát tekintve antidemokratikus, és semmibe veszi a jogállamisági elveket. A Momentum politikusa gyakorlatilag megismétli Jourová érveit, szerinte ugyanis a magyar társadalmat folyamatosan „úgy formálják, hogy az végül egy ember akaratának hódoljon be”. Mint azt írja, a kormány amiatt módosítja az alkotmányt is időről időre, mert az nem fér össze Orbán Viktor hatalmi játékaival. A hazai médiapluralizmus is előkerül az írásban: a Momentum politikusa immár nem az Index, hanem a Népszabadság és a Klubrádió példáival élve bizonygatja a hazai sajtó egyszínűségét. Egykori vitapartnerének, Varga Judit igazságügyi miniszternek is nekimegy: Donáth szerint amikor a tárcavezető a Magyarországon meglévő demokratikus intézményekkel érvel, valójában csak a demokrácia erodálását célzó kormányzati intézkedésekről tereli el a figyelmet. Emlékezetes, a Momentum másik EP-képviselője, Cseh Katalin augusztusban a szintén brüsszeli Politicónak írt hasonló hangvételű véleménycikket, amelynek témája az Index állítólagos ellehetetlenítése volt.

Judi Tamara (Brüsszel)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »