Hét híresség, aki nyomtalanul köddé vált

Hét híresség, aki nyomtalanul köddé vált

A történelem rejtélyes eseteinek száma szinte végtelen. Összeállításunkban hét olyan egykori világhíresség históriáját elevenítjük fel, akiket nyomtalan eltűnésük után senki nem látta többé. Egy kivétel azért akad: Agatha Christie, akinek felszívódása maga is valóságos krimi.

John Cabot (olaszul Giovanni Caboto) genovai születésű felfedező a titokzatos északnyugati átjárót megtalálva kívánt eljutni a mesés Ázsiába. Kalandor vállalkozását végül bristoli kereskedők, valamint egy firenzei bankház finanszírozták új kereskedelmi lehetőségek reményében.

Az első tényleges expedíciója során 1497–98-ban, angol zászló alatt északnyugatnak indulva a Matthew fedélzetén hajózva első európaiként fedezte és térképezte fel Labradort és Új-Fundlandot.

VII. Henrik angol király jelentős összeggel, mintegy tíz fonttal (egy jómódú angol mesterember kétévi bevételével) jutalmazta a hazatérő Cabotot.

A források szerint 1498 májusában már öt hajóval futott ki Bristol kikötőjéből, egy spanyol követi jelentésből azonban tudjuk, hogy ezek közül egyet Írország partjainál egy hatalmas vihar megállásra kényszerített. A négy, kereskedelmi portékákkal megrakott hajó azonban továbbhaladt.

Hírdetés

1499-től semmilyen hír nem érkezett a vakmerő vállalkozásról, a négy hajó nyomtalanul eltűnt. A legvalószínűbb, hogy a tengerészek odavesztek a tengeren, ám van olyan adat, amely azt feltételezi, hogy voltak, akik túlélték a küldetést: állítólag az egyik hajón szolgáló londoni lakos, Lancelot Thirkill 1501-ben már ismét az angol fővárosban élt.

A szóbeszéd szerint a többi matróz a Cabotékkal utazó Giovanni Antonio de Carbonariis fráter vezetésével megalapította Észak-Amerika első keresztény települését.

Egyes kutatók nem zárták ki, hogy az expedíció tagjai sikeresen hazatértek, néhányuk szerint 1500-ban John Cabot is London utcáin sétált – hiteles forrás azonban ezt nem támasztja alá.

Habár Cabot valószínűleg nem találta meg a sokak által keresett átjárót, felfedezéseivel nagy szolgálatot tett az angol koronának: jogalapot adott arra, hogy Anglia később birtokba vegye Kanadát.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »