Hét embert tett milliomossá, senki sem búcsúzott tőle

Hét embert tett milliomossá, senki sem búcsúzott tőle

Mit neveztek szerencsekocsinak, és kik vadásztak alkatrészekre a hatvanas években? Hogyan kezdődött a veterán autók divatja? Baróti Géza riportja az Ecseri úti autóbontó telepről a Magyar Nemzet 1966. augusztus 13-i számából.

2015. augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, s ebből az alkalomból múltidézésbe fogtunk. Keressék a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Hetente többször is jelentkező válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott időszak számaiból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

 

Kegyeletes látogatás az autótemetőben

A Chevrolet halála

 

A hatalmas, mustárszínű Chevrolet az Üllői úton ha­ladt kifelé, s első pillantásra nem volt rajta semmi különös. Később, a torlódó járművek benzingőzének káprázatában feltűnt, hogy a hatalmas Chev­rolet orra különös módon a magasba emelkedik, oly me­redek szögben, mint egy su­gárhajtású repülőgépé a föl­szállás pillanatában. A Chev­rolet azonban nem készült elhagyni a talajt, hogy a Föl­dünket övező légtenger büszke magasságaiba szálljon, éppen ellenkezőleg. A Chevrolet azért utazott ilyen gőgösen fel­tartott orral, mert a vontató­kocsi daruja magasba emelte az egykor csillogó hűtőt, amely most mélyen benyomult a motorházba, lehasadt sármentője bekandikált az utastérbe, ami egyáltalán nem volt nehéz, mivel a Chevroletről hiányzott a szélvédő üveg.

Minek izgassuk a kedélye­ket? A Chevroletét az autó­temetőbe szállították, amely hivatalosan az Autóker hasz­nált alkatrész és fődarab-bontó telepének címét viseli s az Ecseri úton terül el, kilomé­ter hosszúságban, a Köztiszta­sági Hivatal garázstelepe, egy szálastakarmány raktár széna­illatú hodálya és a Hungarokamion közé beékelve.

Végtisztesség

A Chevrolet délelőtt tíz óra­kor érkezett a telepre, ahol nem keltett különösebb feltű­nést. Régi tapasztalat, hogy a sírásók egykedvű emberek, közömbös arccal végzik mun­kájukat. A Chevrolet földi ma­radványainak eltakarításával megbízott olajos, kormos, rozs­dafoltokkal ékes szerelők a cigaretta mellől megnézték a megboldogult járművet, ame­lyet egyetlen szempillantás alatt ért el a végzet s megkér­dezték:
– Kiszállt ebből valaki?
– Mentőorvosi segédlettel!
Ennyi volt a búcsúbeszéd.

Azután jött egy kövér ember, kezében festékes ibrikkel és ecsettel, s három számjegyet mázolt a Chevrolet oldalára. Ez volt a sírfelirat.

A szerelők megmarkolták a hosszú nyelű csavarkulcsokat és tőlük szokatlan gyöngéd­séggel – a rang a halálon túl is kötelez – elkezdték bontani a Chevrolet porhüvelyét, amellyel egy külföldi turista csúnya karambolt okozott a magyar országúton. A még használható alkatrészeket gyöngéden kiszerelték, a töb­bit egy elmés targonca az ócs­kavasak rozsdás halmára hajította. A Chevrolet pályafutása alig tíz óra alatt véget ért.

Szerencsekocsik

Ezen a napon két szerencsekocsit szállítottak az autótemetőbe. Az egyik Moszkvics volt, régifajta, becsülettel szolgált Moszkvics, amely még máig is szorgalmasan szolgálná gazdáit, ha egy esős napon, a csúszós úton nem jön szembe egy óriási teherautó. De az óriási teherautó szembe jött, a Moszkvics vezetője óvatosan lehúzódott az út szélére, a jobb kerekei lecsúsztak a fölázott padkára a sáros talajon meg­perdült a derék, fürge kis ko­csi és derékkal nekivágódott az út szélén ácsorgó betonvil­lanyoszlopnak. A következő pillanat története leolvasható a kocsi roncsairól. A villanyoszlop derékban kapta el a ko­csit, amely kifli módjára meg­görbült, a háta felpúposodott, mint a szívlövéssel elejtett szarvasbika gerince, két kere­ke a tengellyel együtt kisza­kadt. A bontóbrigád egykedvű vezetője itt is feltette a kér­dést:
– Kiszállt ebből valaki?
– Négy utas, a saját lábán. Egyiknek az orra vérzett.
Szerencsekocsi.

A másik szerencsekocsi te­herautó hátán érkezik. Szürke furgon, motor és ajtók nélkül, az igazi porhüvely, amelyben már semmi érték sincs. Az ol­dalán még eleven színekkel festett betűk hirdetik: ez a kocsi a Toto és a Lottó szol­gálatában állott, évekig gyűj­tögette a szelvényeket, míg el­öregedett és aggkori végel­gyengülésben elhunyt. Az utol­só útra elkísérte a vezetője is, aki egy kicsit megilletődött, amikor a pléhskatulyát az ócs­kavasak közé hajították. – Becsületes kis kocsi volt Legalább hét ötös találat szelvényét hoztuk fel vele Pest­re.,.

A kiselejtezett kocsi hét em­ber milliós gazdagságában ját­szott szerepet, de egy sem akadt, aki hozott volna egy szál virágot a végtisztességére. De talán nem is tudták, hogy szerencséjük meseautója az ócskavas közé került.

Alkatrészvadászok

Az autótemetőt sűrűn láto­gatják alkatrész-vadászok, mert a gépkocsi a XX. század háziállata, a háziállatról pedig valamikor azt tanultuk, hogy életének befejezése után csont­jával, húsával, bőrével és zsírjával szolgálja az egykori gaz­dáját.

A temetőbe küldött autókat szétszerelik, a használható al­katrészeket osztályozzák, megtisztítják és mérsékelt áron el­adják azoknak a közületi és magánvevőknek, akik ilyesmit keresnek.

Az autótemetőnek ez az osz­tálya nagy forgalmat bonyolít le, mert vannak régebbi tí­pusok, amelyekhez új alkat­rész már nem nagyon kapható, de az autótemetőben még ki lehet böngészni egy ritka csap­szeget, dugattyú-gyűrűt, csonk­tengelyt.

Az alkatrész-vadászok jel­legzetes alakja a piros képű vidéki bácsi, aki rákveresre főtt a pesti forróságban, s az izgalomban, amíg megtalálta az autótemetőt Dugattyút ke­res a régi Tátrájához.
– Melyik évből való a ko­csi?
– Pontosan nem tudom, ké­rem, de már akkor sem volt valami fiatal, amikor a front alatt, a visszavonuló németek elhagyták a kertek alatt. Mi ráhordtuk a szalmát, aztán így megmaradt…

A bácsika szomorúan távo­zik, mert a temetőben mosta­nában nem akadt olyanféle öreg Tátra, amilyet a szakértők a bácsi leírása alapján megállapítottak.

Egyre többen jönnek negyven-ötven éves autókhoz al­katrészeket keresni, mert ná­lunk is kezd lábra kapni a történelmi autók divatja. Akad olyan autós, aki ócska­vas-telepen talált egy harmincöt éves Adler alvázat, s ahhoz szívós, évekig tartó munkával összegyűjtötte a mo­tort, a kerekeket, a karosszé­riát saját kezűleg összekala­pálta, azután abbahagyta a munkát, mert egyetlen fontos alkatrészt se égen, se földön nem sikerült felkutatni. Azóta is havonta beállít a temetőbe.
– Adler jött?…
– Nem jött…
– Akkor még várok…

A kapu előtt megáll a vontatókocsi s lassan bevonszol egy kimúlt teherautót A drót­kerítés mellett sorban kisze­relt motorok guggolnak, mint a kísértetek egy Krúdy-novellában, a temető árkában.

Meleg szél támad

A halott motorok ventilá­tor lapátjai megmozdulnak és halkan kelepelve köszöntik az új halottat, aki bevégezve hosszú-hosszú pályafutását az országutak szürke szalagján, örök pihenőre tért

Béke rozsdás rugóira.

Baróti Géza (1966. augusztus 13., 5. oldal)

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a bittner.levente@mno.hu címre!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »