A tömegben elvész az egyén, a tömeg pedig csak azt veszi észre, aki kitűnik a sokaságból. A most következő hét történet szereplői közül van, akit könnyű észrevenni, van, aki „ideiglenesen” beolvad a tömegbe, ám tettei mégis kiemelik a szürkeségből.
Abraham Lincoln második beiktatási beszédére az Egyesült Államok történetének egyik legkritikusabb pillanatában került sor.
A polgárháború vége ugyan már karnyújtásnyira volt, s a rabszolgaság intézményének is meg voltak számlálva a napjai, Lincoln mégsem az elégedettség, hanem a bánat hangján beszélt hívei előtt.
Főleg, ha még azt is tudta volna, hogy néhány sorral felette ott állnak esküdt ellenségei. Amint az az eseményről fennmaradt egyetlen ismert képen jól látszik, Lincoln 1865. március 4-i washingtoni beszédét későbbi gyilkosa is hallgatta.
A rabszolga-felszabadítást ellenző John Wilkes Booth az eredeti terv szerint március 17-én egy színházból akarta elrabolni az elnököt, aki végül azonban mégsem tekintette meg a színdarabot.
A sors iróniája, hogy helyette ugyanabban a szállodában vett részt egy eseményen, amelyben Booth akkoriban lakott.
Mivel április 3-án a déliek letették a fegyvert, a túszejtésnek már nem lett volna értelme, egy merényletnek viszont igen. Booth és társai ugyanis azt remélték, hogy ezzel még megfordíthatják a háború menetét.
Booth-t a végül április 14-én, a Ford Színházban kivitelezett merényletben több tettestársa segítette. Így David Herold, aki szintén jelen volt a Capitolium keleti részén tartott beszéd idején, vagy éppen Andrew Johnson alelnök megölésére felesküdő, de tervéről végül lemondó George Atzerodt, a William H. Seward külügyminiszter ellen merényletet kiötlő Lewis Powell, illetve két másik konspiratőr, John Surratt – akinek anyja, Mary Suratt szintén a vádlottak padjára került – és Edmund Spangler.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
