Herczegh Anita: fontos kiállni a gyermekes családok mellett

A gyermekes családok melletti kiállásra hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök felesége pénteken Keszthelyen a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a European Large Families Confederation (ELFAC) szervezésében tartott háromnapos, X. európai nagycsaládos konferencia megnyitóján. Az igazságügyi miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a családok gyarapodása nélkül nem képzelhető el fenntartható fejlődés.

Hírdetés

Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége „A fenntarthatóság bölcsője a család” mottójú rendezvényen Böjte Csaba szerzetes szavaival köszöntötte a résztvevőket, kiemelve a gyermekvállalás és a házasság szépségeit és megtartó erejét.
   
Azt mondta: a keszthelyi konferencián olyan emberek találkoznak, akik kiállnak a gyermekes családokért, akik maguk is több gyermeket nevelnek, miközben családszervezeteket, rászoruló családokat, gyermekeket támogatnak.
   
Beszélt arról is: a világjárvány miatt kritikus helyzetbe került gyermekek nevelését, taníttatását segítő Regőczi Alapítvánnyal esélyt teremtenek arra, hogy a fiatalok boldog jövőt építhessenek maguknak.
   
Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter a megnyitón videoüzenetben köszöntötte a megjelenteket. A miniszter a családot és a születendő gyermekeket a fenntarthatóság zálogának nevezte. Úgy fogalmazott: a gyermek „erőforrás” a szüleinek, a családjának és az egész nemzetnek.
   
Hangsúlyozta: a kormány azért dolgozik, hogy minden tervezett gyermek megszülethessen, ne legyen anyagi akadálya a gyermekvállalásnak.
   
Ezért 2010-hez képest már háromszorosára emelték a családoknak adható támogatásokat, és jövőre a személyi jövedelemadó jelentős részét visszatérítenék a gyermeket nevelő családoknak – mondta. Kitért az otthonteremtési programra, a júliustól megemelt csecsemőgondozási díjra, valamint a négy- vagy többgyermekes édesanyáknak járó személyi jövedelemadó-mentességre is.
   
Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében kiemelte: Keszthelyen és a környező száz településen nem csak megbecsülik a nagycsaládosokat, külön ágazat épült a családi turizmusra.
   
Nagy Bálint (Fidesz-KDNP), Keszthely polgármestere azt mondta, a városi önkormányzat is célnak tekinti a helyi közösség és a helyi családok megerősítését.
   
Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke a konferencia mottójára utalva a családokat a fenntarthatóság bölcsőjének nevezte, és örömét fejezte ki amiatt, hogy ismét Magyarország rendezheti meg a kongresszust.
   
A köszöntők után Dubravka Suica, az Európai Bizottság demokráciáért és a demográfiáért felelős alelnöke videoüzenetében úgy fogalmazott: támogató környezetet kell biztosítani a családoknak, függetlenül attól, hogy mekkorák és „milyen az összetételük”.
   
Az európai politikus az öregedést az EU egészére jellemző demográfiai problémának nevezte, ugyanakkor felhívta a figyelmet a generációk közötti szolidaritás fontosságára is.
   
Varga Judit igazságügyi miniszter előadásában kijelentette: a családok gyarapodása nélkül nem képzelhető el fenntartható fejlődés. Hangsúlyozta, hogy a fenntartható fejlődésnek nemcsak a környezeti, hanem a társadalmi és gazdasági pillérét is figyelembe kell venni.
   
Úgy fogalmazott: a hiteles környezet- és klímavédelem a családbarát politika alapja, mert egészséges környezetet és fenntartható életet biztosít a jelen és a jövő nemzedékeinek.
   
A kormány kiemelt célja a klímaváltozás elleni hatékony fellépés, ezért a másfél éve meghirdetett klíma- és természetvédelmi akcióterv részeként támogatják a nagycsaládosok elektromos autóvásárlását, valamint a napelemek és a korszerű fűtési megoldások kiépítését – emlékeztetett a miniszter.
   
Varga Judit arról is beszélt: Magyarország a világon hetedikként rögzítette törvényi szinten a klímasemlegességi célt 2050-re, valamint a körforgásos gazdasági modellre történő átállás felgyorsítását. Utóbbi a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításnak is központi eleme – tette hozzá.
   
Regina Maroncelli, az ELFAC elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a nagycsaládok egymást támogatva erősek, de egy betegség vagy gazdasági probléma esetén az elszegényedés is reális veszélyt jelenthet nekik.
   
Ismertette: a modern világban a statisztikák szerint a háztartásoknak csak 12 százalékában él három vagy több gyermek. A kongresszust jó alkalomnak nevezte, hogy megmutassák, miben tudják erősíteni a közösségeket a nagycsaládosok.
   
A X. európai nagycsaládos konferenciát péntektől vasárnapig tartják Keszthelyen. A rendezvényre több mint tíz országból érkeztek vendégek, a szervezők a szakmai mellett kulturális és szabadidőprogramokat is szerveztek nekik.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »