Hende: Nagyon nehéz évek állnak előttünk

Hende: Nagyon nehéz évek állnak előttünk

A honvédelmi miniszter szerint most minden erőnkre, tudásunkra, jóakaratunkra szükség van ahhoz, hogy megőrizzük a békét. Hende Csaba szombaton a szentendrei Fő téren tartott ünnepélyes altisztavatáson azt mondta, hogy nagyon nehéz évek állnak előttünk.

A miniszter utalt arra, hogy a válság és a háború Ukrajnában ismét a nagyhatalmi erőpolitika napjait idézi. Szólt arról is, hogy az Iszlám Állam nemzedékek életét teszi tönkre Irakban, Szíriában, és a háború hatalmas menekülthullámot indított el a „megtelt” Európa és Magyarország felé. Mindez arra mutat rá, hogy hatalmas biztonsági kihívások hirtelen és váratlanul is keletkezhetnek, akárcsak az ipari vagy a természeti katasztrófák – fogalmazott.

A 2011-ben létrejött Magyar Honvédség Altiszti Akadémiát és a megújult altisztképzési rendszert méltatva arról beszélt, hogy Magyarország idén harmadik alkalommal rendezte meg – a NATO-országok képzési rendszerében is egyedülálló módon – az összhaderőnemi vezető altiszti tanfolyamot, amely az altisztképzés legmagasabb szintje, s az altiszti kar építéséért tett erőfeszítésekre a NATO is felfigyelt.

Új katonai életpályamodell

Hírdetés

A miniszter utalt a július elsejével életbe lépett új katonai életpályamodellre is, amelynek legfontosabb eleme az illetményemelés: átlagosan 30 százalékot jelent első lépésben – a honvédaltisztek esetében 38 százalék –, s további 20 százalék követi majd. Kiemelte: az altisztek a jelenlegi illetményhez képest mintegy 60 százalékkal kapnak majd többet az átalakítás befejeztével. Hende Csaba megjegyezte azt is, hogy az életpálya része az új lakhatás-támogatási rendszer és az a biztosítási rendszer, amelynek kiépítése a következő évek fontos feladata.

Benkő Tibor vezérezredes, vezérkari főnök az altiszti hitvallás szövegére utalva beszédében úgy fogalmazott: az erős akarat minden akadályt legyőz, erős akarat csak erős hitből fakad, s a haza szolgálatát, hivatásukat csak erős hittel és erős akarattal lehet elvégezni.

Az iskolarendszerű és a tanfolyamrendszerű képzésen összesen százhuszonhárman végeztek, négy kiválóan végzett hallgató neve került fel a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia emlékfalára.

Hende Csaba az M1 csatornának nyilatkozva felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt tértek vissza a tiszthelyettes elnevezésről az altisztre. Ez a honvédelmi tárcavezető szerint azért is fontos, mert az altisztek nem helyettesítik a tiszteket, hanem teljesen más, sajátos, egyedi feladatokat látnak el.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »