Helyretette Majtényi a revizort játszó CÖF-öt

Helyretette Majtényi a revizort játszó CÖF-öt

Az Eötvös Károly Intézetet is megtalálta közérdekű adatigénylésével a Civil Összefogás Fórum- Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA): a kormányközeli civil szervezet arra volt kíváncsi, hogy milyen forrásokból és mekkora összegből gazdálkodik a Soros Alapítvány által létrehozott politikai és társadalomtudományi intézet.

A CÖF-CÖKA ugyanakkor mintha elfelejtette volna, hogy az Eötvös-intézet nem közfeladatot végző szerv, nem lát el állami vagy önkormányzati megbízatásokat, így elszámoltatni sem lehet őket ilyen alapon.

Majtényi László volt ombudsman, az intézet elnöke pedig udvarias levélben, de helyretette az érdeklődőt: emlékeztetett rá, hogy az EKINT költségvetését és gazdálkodási adatait honlapjukon, személyesen pedig székhelyükön lehet megnézni – de arra is figyelmeztetett , hogy a Civil Összefogás Fórum támogatóiról jó ideig semmit sem lehetett tudni.

Majtényi felidézte, hogy egy bírósági döntés következtében csak a közelmúltban derült ki, hogy a Magyar Villamos Művek egyetlen támogató döntéssel ötszáznyolcmillió forintot juttatott a CÖF-Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány számára.

Hírdetés

„Hálásak lennénk, ha Önök – akikről érdeklődő levelük alapján joggal feltételezhetjük, hogy szívükön viselik az EKINT sorsát – segítségünkre lennének azzal, hogy tájékoztatnak, vajon milyen támogatásszerzési politikával, miként lehet, ráadásul egyetlen forrásból, ilyen összegű támogatáshoz hozzájutni. Ha ugyanis az Eötvös Károly Intézet, akár a Magyar Villamos Művek révén, csupán csak egyszer ekkora támogatáshoz jutna, annak hozamából, összes működési költségünk, becslésünk szerint, az idők végezetéig biztosítva lenne” – írta válaszlevelében Majtényi.

http://mno.hu/

A kormányközeli civil szervezet korábban lapunknak és más – szintén nem közfeladatot ellátó – újságoknak is elküldte adatigénylő levelét. A CÖF alapítványa többek között azt kérte szerkesztőségünktől, hogy írjuk meg nekik

mennyi munkatársaink fizetése,ki milyen munkakörben dolgozik,miben tartja a pénzét a kiadó,milyen pályázatokat írt ki, ezeken a pályázatokon kik nyertek és miért,kivel kötött szerződéseket és milyen tárgyban,milyen összegben.

A szervezet azt követően kezdett dühödt ellentámadásba, hogy az Átlátszó.hu szerkesztősége közérdekűadat-igényléssel fordult hozzá. Méghozzá szó szerint ugyanezekkel a kérdésekkel. A CÖF-CÖKA ugyanis valóban közhasznú szervezetnek számít, amint azt neve is mutatja.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »