Helyére került a főváros karácsonyfája

Helyére került a főváros karácsonyfája

Már hagyománnyá vált, hogy Pozsonyban minden karácsony alkalmával megrendezik a karácsonyi vásárt, illetve hatalmas karácsonyfát állítanak a Fő téren. A vásár minden évben nagy népszerűségnek örvend, találkozások, vásárlások, sokrétű kulturális programok helyszíne. Idén már november 23-án megnyílnak a standok, másnap pedig a karácsonyfán is felvillannak a fények. Ezúttal piros-fehér-zöld, magyaros színű fadíszek ékesítik majd a fát.

Újdonság, hogy a vásár legtöbb bódéja az árusok kívánságára a karácsonyi ünnepek kivételével egészen az év végéig nyitva lesz. Már készülnek az elárusító helyek a Fő téren, mintegy 70 standon kínálják majd a hagyományos ételeket, italokat, ajándéktárgyakat, jellegzetes karácsonyi díszeket, kézműves termékeket. Sátrakat állítanak a város civil szervezetei, de a fővárosi állatkert és a Pavol Országh Hviezdoslav Színház is. A Prímás palota előtti téren úgynevezett pihenő sarkot is kialakítanak, ahol megpihenhetnek a kisgyermekes családok, idősek, egészségkárosultak, illetve mindazok, akik elfáradtak a vásár forgatagában.

A főváros vezetősége kihangsúlyozta, hogy idén különösen odafigyelnek a vásár területén a környezetvédelemre és a tisztaságra. Visszaváltható poharakban, illetve újrahasznosítható anyagokból készülő tányérokon, tálakban kínálják az ételeket, italokat. A hulladékot osztályozzák, szétválasztva gyűjtik. A cigarettacsikkekre speciális hamutartókat helyeznek ki. A csikkeket az Ecobutt társaság újrahasznosítja, belekeverik az utak építéséhez alkalmazott aszfaltba.

Hírdetés

A főváros idei karácsonyfája egyéni felajánlásból Károlyfaluból került a Fő térre, 34 éves lucfenyő, 12 méter magas, törzsének átmérője pedig 119 cm. A karácsonyi ünnepek után ágait felaprítják és az állatkert lakóinak élelmezését szolgálja majd.

A pozsonyi karácsonyi vásár részeként számos kulturális programra kerül sor, lesznek koncertek, bemutatkoznak a művészeti iskolák tanulói. Különleges programokkal készülnek Mikulás-napra és Luca-napra, amikor megrendezik a boszorkányok éjszakáját.

(BM/Felvidék.ma/Aktuality.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »