Helyben maradhat a személyi jövedelemadó (Könnyítés alapítványoknak)

Helyben maradhat a személyi jövedelemadó (Könnyítés alapítványoknak)

Döntő házként fogadta el a képviselőház azt az RMDSZ által kidolgozott törvénymódosítást, amely szerint az alapítványok az egyesületekhez és a cégekhez hasonlóan más településeken is létrehozhatnak jogi személyiséggel nem rendelkező fióktelepeket, így helyben maradhat az ott foglalkoztatottak után fizetett személyi jövedelemadó. A részletekről Miklós Zoltán parlamenti képviselő számolt be.

 Újabb lépés történt a helyi közösségek pénzügyi önállóságának megerősítése felé – hangsúlyozta Miklós Zoltán parlamenti képviselő sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette a törvénymódosítás részleteit. Mint mondta, az RMDSZ korábban már elérte, hogy a cégek esetében akkor is helyben maradhasson az alkalmazottak személyi jövedelemadója, ha a vállalkozásnak csupán egyetlen munkavállalója dolgozik a székhelyétől eltérő településen. Korábban ehhez legalább öt alkalmazottra volt szükség.

Hírdetés

Az alapítványok esetében azonban más volt a helyzet. Míg az egyesületek bejegyezhettek más településeken működő fióktelepeket, az alapítványok számára ezt a jogszabály nem tette egyértelműen lehetővé. Így külön adószámot sem tudtak igényelni, ennek hiányában pedig a helyi alkalmazottak jövedelemadója az alapítvány székhelye szerinti településhez került.

A most elfogadott módosítás révén az alapítványok is bejegyezhetnek jogi személyiséggel nem rendelkező fióktelepeket, amelyekhez külön adószámot igényelhetnek. Így például egy bukaresti alapítvány sepsiszentgyörgyi alkalmazottjai után a befizetett személyi jövedelemadó a megyeszékhely költségvetését gyarapíthatja, nem pedig a fővárosét.

A jogszabály az államelnöki kihirdetést és a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően lép hatályba. Miklós Zoltán szerint az alapítványok ezt követően megkezdhetik a fióktelepek bejegyzését és az adószámok kiváltását.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »