Európa az európaiaké. Ha ezt egy pártcsalád elutasítja, többé nem méltó arra, hogy a „nép” pártjaként tetszelegjen. Helmut Kohl tisztában volt ezzel.
Fél évszázad a kereszténydemokrata CDU és tizenhat év Németország élén. Helmut Kohl a 20. századi Németország legkiemelkedőbb alakja. A német egység kancellárja. Az államférfi, aki lehetővé tette, hogy a keletnémet tüntetők által skandált „Wir sind das Volk” (Mi vagyunk a nép) 1990-re új értelmet nyerjen, s végképp beteljesedjen: „Wir sind ein Volk” (Egy nép vagyunk).
„Mindig is szent meggyőződésem volt: ha egy nép kiáll önmaga mellett, kiállja a történelem próbáját” – írta 1996-ban megjelent könyvében az akkor még hatalmon, ereje teljében lévő kancellár.
Helmut Kohlnak azonban nemcsak Németország, hanem Európa egyesítésében is elvitathatatlan érdemei voltak. Egy legendás ember, aki nem pusztán jó német, hanem jó európai is volt. Nyugat- és Kelet-Európa egyesítésének fáradhatatlan harcosa, aki életében iránytűként, halálát követően sarkcsillagként szolgál(t) valamennyi hazájáért és kontinenséért aggódó európai polgárnak.
Egyesek mégsem látják eme sarkcsillagot.
Helmut Kohl egy olyan Európáról álmodott, amely a szabad és független nemzetek szövetségére épül, megőrizve annak keresztény kultúráját, legszebb hagyományait és értékeit. A templomok tornyait, melyek az égbe magasodva kötik össze a franciát a lengyellel, a németet a magyarral. Ahol nincsenek nagyok és kicsik, nincsenek egyenlőbbek az egyenlők között.
„Senki sem akar egy mindenért felelős, központosított, bürokratikus mamutintézményt, amely a tagállamoktól és az európai polgároktól is egyre inkább eltávolodik” – fogalmazta meg gondolatait Helmut Kohl néhány évvel ezelőtt.
Brüsszel mégis ezt az utat választotta. Pontosan azt, amely ellen maga a kancellár is óva intett.
Nagyokra és kicsikre, egyenlőkre és egyenlőbbekre osztják Európát; sutba dobják az alapító atyák gondolatát és az emberek akaratát. Európa ma identitás- és értékválságban szenved. Ez alól pedig az európai politika legnagyobb pártcsaládja, a hajdanán a kereszténydemokráciát zászlajára tűző Európai Néppárt sem kivétel. Míg Németországban a CDU, úgy Európában a Néppárt vált méltatlanná Adenauer és Kohl, valamint a többi korszakalkotó kereszténydemokrata politikus örökségére.
Az Európai Néppárt meghasonlott. Mondvacsinált indokokkal, ultimátumokat szabva zárnák ki az egyik utolsó pártot, mely méltó módon őrzi az említett örökséget. Azt a Fideszt, mely annak idején Kohl hívó szavára csatlakozott a pártcsaládhoz. Nem véletlenül, hiszen a néhai kancellár barátjaként tekintett Orbán Viktorra. Kohl a magyar miniszterelnökhöz hasonlóan aggodalommal szemlélte Európa jövőjét, mely a bevándorlási válság kirobbanásakor is megmutatkozott. Kohl Merkel helyett Orbán pártján állt: „Európa nem válhat a világban szükséget szenvedő többmilliónyi ember új hazájává.”
Európa ugyanis az európai emberéké. Ha ezt egy pártcsalád elutasítja, többé nem méltó arra, hogy a „nép” pártjaként tetszelegjen. Helmut Kohl tisztában volt ezzel, ahogyan azzal is, mit rejt a magyar néplélek, mely nélkül a jelenlegi konfliktusok sem értelmezhetők:
„Magyarország történelmét és a magyarok lelki világát egyszerűen nem lehet megérteni anélkül, hogy az ember ismerné a feltétlen szabadságszeretetüket, mely elválaszthatatlanul összekapcsolódik a nép és az egyes ember önrendelkezési jogával. A magyarok mindig szenvedélyesen harcoltak és küzdöttek ezért a szabadságért. Ezen az úton csak feltartóztatni lehetett őket, az útról letéríteni már nem.”
Vannak, akik letértek az útról. Mi nem fogunk.
Bartha László – www.888.hu
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
