Heller Ágnes, Soros György: utánuk a vízözön

Heller Ágnes, Soros György: utánuk a vízözön

Konzervatív ember tiszteli mind az életkort, mind a női nemet; de megbékélve az emberi élet szakaszaival, nem abszolutizálja azokat.

Nem mondja például azt, hogy aki élemedett korú, az eleve bölcs is: az élettapasztalat, bizony, gyakorta együtt jár a feledékenységgel, sőt a szenilitással.

A közszereplőkre az elnézés kevéssé áll, s korántsem azért, mert az Alkotmánybíróság így vagy úgy nyilatkozik, hanem azért, mert aki előrehaladott korban is közszereplést vállal (politizál, köztisztséget tölt be, netán a médiában osztja az igét), arra ugyanazok a versenyszabályok vonatkoznak, mint a többiekre: nincs külön szenior kategória.

Hírdetés

Soros György (1930) most épp az Európai Unió széthullását jövendöli, és szemlátomást semmi kapcsolatot nem lát az integráció kudarca és az általa hirdetett nyitott társadalom üdvtanának látványos fiaskója között. Az amerikai üzletember (akit magyar származásúnak szoktak aposztrofálni, román nacionalisták például egyenesen Sörösnek, holott Schwartz néven látta meg a napvilágot, s a holokauszt elől keresztény segítséggel menekült el) nem Izraelnek javasolja a nyitott társadalmat (onnan egyes politikai erők ki is akarják tiltani); nem is hazájának, az Egyesült Államoknak (amely nem holmi gyodát épít déli határain, hanem valóságos kínai falat, természetesen lőparanccsal), hanem a szerencsétlen Európának. Most épp a menekültáradatot organizálja; korábban például a grúz rózsás forradalmat finanszírozta, ami picit sem a szuverén országok belügyébe való beavatkozás (már a tömeg­gyilkos Lenint is Nyugatról pénzelték Soros elődjei), hanem a nyitott társadalom legitim exportja. A grúzoknak már jó (?), rózsás a kedvük, Európának azonban nem: inkább széthull újfent nemzetállamokra, de nem akar a globális kultúrimperializmusnak (értsd: az amerikai gazdasági érdekeknek) önként és dalolva lefeküdni.

Történetesen Davos is Európában van, s ha már odarepült Soros is a gazdasági fórumra, nosza, a Bloomberg TV is mikrofonvégre kapta. Szerinte az európai menekültpolitikában pánik uralkodott el, mert rájöttek, hogy a kontinens egy olyan fordulóponton van túl, amikor az államoknak már nem lehetséges az érkező menekülteket asszimilálni vagy integrálni. Bizony – de ezt a normális európaiak (akik közé sajnálatos módon immár nem tartozik a nagy Soros-kedvenc Merkel asszony) már a „fordulópont” előtt is világosan látták: ha elfogadják a Soros-féle évi egymilliós kvótát, a harmadik világ egy emberöltőn belül gyarmatosíthatja a zsidó-keresztény Nyugat-Európát, garantáltan zárt társadalmat hozva létre. Nem tudni, mit segítene egy „Marshall-terv” („Válasszátok inkább az amerikai gyarmatosítást!” – lehetne a szlogenje); de ha ezt Orbán Viktor képes megakasztani, akkor történelmi figurává lép elő. A „nyitott kapuk” német koncepciója pedig nem volt megfelelően előkészítve – vagyis Merkel is történelmi figura, csak negatív értelemben. Donald Trump latens iszlamista, Hillary Clinton pedig Soros szerint földcsuszamlásszerű győzelmet arat majd – azzal ne foglalkozzunk, hogy jelenleg demokrata ellenlábasa, a magát szocialistának nevező Bernie Sanders is előzni látszik a hajdani first ladyt. Nehéz eldönteni: a nyolcvanhat éves Soros politikai „éleslátása” csupán vágyvezérelt-e, vagy az aggastyánkor velejárója.

A vágyvezéreltség Heller Ágnesnél (1929) is kínálkozó diagnózis: őt az ATV tartja permanens megmondóemberi szerepkörben. Ám az már több mint kínos, hogy nemcsak a 2006-os gyurcsányi rendőrterror, hanem a 2016-os kölni iszlamista szilveszteréj történéseit is kétségbe vonja. Vagyis a tényeket, mert nem igazodnak az ideológiai prekoncepcióhoz. Van-e szánalmasabb annál, mint amikor egy filozófusnő azzal relativizálja a német nők elleni migránserőszakot, hogy annak idején őt is molesztálták a pesti villamoson, s lám, mégis itt van: él és virul, sőt nyolcvanhét évesen modus vivendire oktat bennünket? Hol vannak ilyenkor a bősz feministák: miért nem tüntetnek a csoportos nemierőszak-tagadás ellen? Miért nem kérdezik meg Hellert: Önnek is letépték a villamoson az alsóneműjét, különböző altesti nyílásaiba kíváncsi férfiujjak hatoltak, vagy csupán verbálisan inzultálták, ami ennyi idős korban akár még kellemesen bizsergető nosztalgikus emlékezésre is alkalmas? Hellerben sem a nőt, sem az életkort nem lehet tisztelni, ha politikai elfogultságainak beteges igazolására megmásítja a tényeket, elferdíti a valóságot, magyarán: hazudik, mint a vízfolyás.

De legalább nincs annyi milliárdja, mint Sorosnak, hogy rögeszméit megvalósítsa. Igaz, fóruma mindkettőnek akad perverz üdvtanok hirdetésére: kinek a Bloomberg TV, kinek az ATV. Normális (európai) ember persze a helyükre tudja tenni őket: nem szelíd bölcsek ők, hanem harcias gerontokraták. Még mindig a jövőcsinálásban utaznak – aztán majd utánuk a vízözön.


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »