Helikopter Budapest felett – jelentős hanghatásokkal

Csütörtök este 18:00 és 24:00 között jelentős hanghatásokra lehet számítani Budapesten, sebesültszállító helikopter gyakorlatozása miatt. A Budakeszi irányából érkező – és ebbe az irányba távozó – helikopter a XIII. kerületben száll le, ezért a környéken fokozott katonai jelenlét is várható.

A helikopter kijelölt leszállási helyszíne:

– Duna Plaza mögött a folyóparton kijelölt betonos terület, vagy Angyalföldi Sportközpont focipálya

Magyarország, mint befogadó nemzet – a vonatkozó hatályos nemzeti műveleti eljárási szabályok alapján – közreműködik az ide érkező, a nyári katonai gyakorlatok ideje alatt esetlegesen megsérült katonák egészségügyi ellátásában, amely többek között a légi úton történő szállítást is jelenti.

Hírdetés

A leszállóhelyek környezetének forgalmát a Magyar Honvédség és a Rendőrség munkatársai közösen biztosítják. A sérültek szakintézetbe történő szállításában az Országos Mentőszolgálat is részt vesz.

A Magyar Honvédség és a gyakorlat résztvevői a jogszabályokat betartva arra törekszenek, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok nyugalmát.

A lakosság megértését, együttműködését és türelmét köszönjük.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »