Heisler András MAZSIHISZ vezér ott púposkodott Weber mellett, Kövecs Slomó rabbi meg nem volt sehol—

Az utolsó pillanatig a homályban tartották Manfred Webernek, az Európa Néppárt csúcsjelöltjének budapesti programját. Végül a CEU mellett a Dohány utcai zsinagógába, a Mazsihisz vezetőihez is ellátogatott, és a sajtó számára is megszólalt.

Hírdetés

Weber annyit elárult az Orbán Viktorral való találkozójáról, hogy nagyon sok kérdésben konstruktív légkörben zajlott, de nem sikerült minden problémát megoldani. A politikus ugyanakkor (nem először) leszögezte, az Európai Néppárt alapvető értékei nem lehetnek vita tárgyai, és ezeket a Fidesznek is tiszteletben kell tartania. Ennek kapcsán említette a tudományos kutatás szabadságát, ezért tartalmazza hárompontos „ultimátuma” a CEU budapesti működésének biztosítását. Ez kulcsfontosságú téma volt Orbánnal a mostani megbeszélés során.

Weber a másik két pont esetén kiemelte, továbbra is elvárja, a Brüsszel- és EU-ellenes kampányt be kell szüntetni, és az ezzel kapcsolatos plakátokat el kell távolítani, illetve a jövőben is garantálnia kell a Fidesznek, hogy ne legyenek ilyen kampányok.

A Néppárt tagságának szemében az is pozitív lenne, ha Orbán Viktor bocsánatot kérne azokért a terhekért, problémákért, amiket a pártcsalád többi tagjának okozott.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »