Heisler András: A Mazsihisz nem minősíti a pártok koalíciókötéseit

Visszautasította a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke, hogy nem léptek fel határozottan az antiszemita megnyilvánulásokat tevő Bíró László ellen. Heisler András a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt mondta: a Mazsihisz ugyanakkor nem politikai, hanem egyházi szervezet, így nem minősíti az ellenzéki összefogást sem.

A Mazsihisz továbbra sem kíván pártpolitikai térben mozogni és jelen lenni, így nem kívánja minősíteni a pártok koalícókötéseit sem, akkor sem, ha ezek szürreálisak – hangsúlyozta az elnök. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének vezetője tehát nem tartja magát felelősnek.

Hírdetés

Mint ismert, Orbán Viktor kifogásolta Heisler András hallgatását Bíró László szerencsi jelölt rasszista és antiszemita kijelentéseivel kapcsolatban. Kormányközeli forrásokra hivatkozva írta meg a Mandiner, hogy a miniszterelnök a Mazsihiszt és Heisler Andrást teszi felelőssé, hogy a baloldali pártok egy antiszemita jelöltet támogattak a szerencsi időközi választáson. A Mazsihisz ugyanis csupán egy finomkodó közleményben reagált Bíró László antiszemita megnyilvánulásaira.

A Fidesz frakcióvezetője szerint politikai okokból nem határolódott el a Mazsihisz elnöke a balliberális összefogás antiszemita szerencsi jelöltjétől. Kocsis Máté a Hír TV-nek kijelentette: ha Heisler András meggyőződésből hallgatott, és azt gondolja, hogy ez rendben van, akkor nagyon nagy a baj.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »