Hegynek ütközött az atomtengeralattjáró

Hegynek ütközött az atomtengeralattjáró

Víz alatti hegynek ütközött október elején a Dél-kínai-tengeren a Connecticut amerikai tengeralattjáró – állapította meg az amerikai haditengerészet két védelmi tisztségviselő hétfői közlése szerint. Az illetők hozzátették: az ügyben később lesz hivatalos tájékoztatás.

Az eset után a haditengerészet azt közölte, hogy a nukleáris meghajtású tengeralattjáró járőrözés közben nekiütközött egy azonosítatlan tárgynak – írja az MTI.

A balesetben a jármű megrongálódott és több tengerész könnyebben megsérült, de halálos áldozat nem volt.

A Connecticut egy nemzetközi hadgyakorlaton vett részt.

Hírdetés

Kína, amely a tenger csaknem egészét magának követeli, és számos katonai bázist hozott létre az ott található kis szigeteken, jelezte akkor: mélységesen aggasztják a történtek.

A név nélkül nyilatkozó amerikai tisztségviselők hozzátették most,

hogy a tenger alatti hegy nem szerepelt a haditengerészet térképén.

Az Egyesült Államok és szövetségesei rendszeresen járőröznek a térségbeli nemzetközi vizeken, kihasználva a hajózás szabadságához fűződő jogukat. Kína nemtetszéssel figyeli ezeket az eseményeket.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »