Heger szerint nagyon rossz hír az igazságügyi reformcsomag parlamenti kudarca

Heger szerint nagyon rossz hír az igazságügyi reformcsomag parlamenti kudarca

A bírósági térkép parlamenti elfogadásának elmaradása nagyon rossz hír Szlovákia számára, mert veszélyezteti az újjáépítési alap merítésének lehetőségét – írta Eduard Heger (OĽANO) kormányfő a Facebookon. A legnagyobb problémát abban látja, hogy “így nem érvényesül” az átláthatóbb és szakmailag színvonalasabb bírósági hálózat terve. Egyúttal “válságmegoldást” ígért az ügy kapcsán. Mint írta, a szavazás kapcsán kialakult helyzetről csütörtökön Ursula von der Leyen európai bizottsági elnökkel is tárgyalt, akivel az EU-Afrikai Unió csúcs apropóján találkozott.

“Ez nagyon rossz hír Szlovákiának, mert veszélyeztetni az újjáépítési alap feltételeinek teljesítéséhez kötött első, félmilliárd eurós lehívását”

írta Heger. Hozzátette, az, hogy a négy törvényből álló reformcsomagból három törvény nem ment át a törvényhozáson, hatalmas kudarc, és akadályozza az “átláthatóbb és szakmaibb” bírósági működést.

Hírdetés

Úgy véli, hogy a koalíciónak tudatosítania kell, hogy közeledik a választási időszak feléhez, és a reformok előkészítésének és megvalósításának lehetőségei egyre szűkölnek.

Kiakadtak a liberálisok, Sulík szerint a Sme rodina olyan felesleges a koalícióban, mint egy “daganat a nyakon…”

Körkép.sk, teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »