Heger szakított Matovičcsal. A parlamenten keresztül nyomná át a MiG-eket

Heger szakított Matovičcsal. A parlamenten keresztül nyomná át a MiG-eket

Eduard Heger megbízott miniszterelnök nem zárta ki, hogy új pártja, a Demokrati egy szélesebb koalíció részeként vág neki a szeptemberi előrehozott választásoknak. Ugyanakkor nem zárta ki a párt “egyedi” választási listáját sem. A miniszterelnök erről a JOJ televízió Na hrane című műsorában beszélt.

Hozzátette, hogy a kérdésben több politikai párttal és egyéni jelölttel tárgyalnak.

Igor Matovič kapcsán  kijelentette, hogy elhatárolódott tőle és készen áll a politikai versenyre a “tisztesség és szakmaiság” jegyében.

Hírdetés

Heger szerint az, hogy egyes pártokkal nem hajlandó a választások után sem együttműködni, nem jelenti azt, hogy automatikusan ellenzéki szerepbe kerülne. A Demokrati kizárta a kormányalakítás lehetőségét a Smerrel, a HLAS-szal, a Republikával és az ĽSNS-szel. Jartoslav Naď, a párt egyik alapítója szerint abban az esetben, ha a Smer vagy a HLAS nyerné a választásokat, és ajánlatot kapnának a kormányalakításra, akkor is inkább az ellenzéki pozíciót választanák.

Heger a szlovák MiG-29-esek Ukrajnának ajándékozását illetően kijelentette, hogy már csak a parlament döntésére várnak, és ez a leggyorsabb út. Hozzátette, hogy nincs szükség az államfő hozzájárulására.

Teraz.sk, körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »