Heger reméli, hogy a volt koalíció tartja magát a szeptemberi választáshoz

A volt négypárti koalíció megállapodása szerint az előrehozott választás dátuma szeptember 30. – emlékeztetett pénteken Eduard Heger (OĽANO) megbízott kormányfő. „Remélem, hogy tartja a szavát az a 90 képviselő, akik deklarálták ennek a javaslatnak a támogatását” – mondta Heger.

Figyelmeztetett, hogy a végső döntés a képviselők kezében van, így elfogadja azt is, hogy csak kedden (január 31.) fognak szavazni.

Ugyanakkor hozzátette, nem tartja szerencsének, hogy erre nem került sor rögtön a parlamenti vita lezárása után.

Hírdetés

Szavazhattak volna rögtön, amint befejeződött a vita. Ez nem fest túl jó képet sem a parlamentről, sem a koalícióról”

– jelentette ki.

A parlament szerdán (január 25.) elfogadta az előrehozott választás kihirdetését lehetővé tevő alkotmánymódosítást, az ehhez szükséges parlamenti határozatot 90 képviselőnek kell megszavaznia. Csütörtökön (január 26.) több választási dátumról is vitázott a törvényhozás, a szavazás kedden 17 órakor lesz.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »