Heger reagált a nagyvállalatok ársapkára vonatkozó kritikájára

Heger reagált a nagyvállalatok ársapkára vonatkozó kritikájára

A kormány 2023-ban is folytatja a vállalatok számára a megnövekedett energiaárak miatti kompenzációt, így reagált Eduard Heger kormányfő a munkáltatók kritikájára.

A kormányfő szerint azzal is számolnak, hogy növelnék a havi támogatási összeg értékét és az érintettek körét is, akikre a támogatás vonatkozhat.

Heger emlékezdetett arra, hogy a gazdasági térca eddig már 117 millió eurós támogatást nyújtott a vállalatoknak, energiaigényes vállalkozásoknak, önkormányzatoknak és civil társulásoknak.

“Arra számítunk, hogy az Európai Bizottság rövid időn belül újabb támogatási programot hagy jóvá az ágazat számára”

Hírdetés

– nyilatkozta a kormányfő.

Elérte az energia-guillotin a vállalkozásokat: érkeznek az öt-hatszoros árat tartalmazó energiaszámlák

A munkavállalók a délelőtti órákban kritikával illették a kormányt azzal kapcsolatban, hogy a nagyvállalatok továbbra sem tudják, milyen állami támogatásra számíthatnak a megnövekedett energiaárak kompenzációjával kapcsolatban.

A nagyvállalatok érdekvédelmi szervezete szerint 450 millió eurós állami támogatásra lenne szükség a megnövekedett energiaárak kompenzációjára.

SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »