Heger-kormánya is széthull? – Hírfolyam

Vajon ígéreteikhez híven lemondanak ma az SaS miniszterei vagy Igor Matovič ismét merészet lép. Augusztus utolsó napján lejárt a liberális párt ultimátuma, ezzel együtt pedig eldőlhet a szlovák kormány további sorsa is. A koalíciós válság azután éleződött ki, hogy a parlament megtörte a Matovič inflációellenes csomagjával kapcsolatos elnöki vétót. Az SaS továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Igor Matovič, az OĽANO vezetője távozzon a kormányból, ellenkező esetben augusztus 31-én lemondanak a párt miniszterei. A múlt heti találkozót követően Richard Sulík, az SaS vezetője megerősítette a párt tervezett távozását, és kijelentette, a további koalíciós tárgyalásoknak nem látja értelmét.

A mai kormányülés előtt Veronika Remišová, a Za ľudí elnöke úgy nyilatkozott, bízik benne, Richard Sulík harmadszor nem buktat kormányt, s nem csatlakozik a Smer, Hlas és fasiszták csoportjához.

Hírdetés

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő kedden úgy nyilatkozott, azt szeretné, ha az SaS a koalíció tagja maradna, és úgy véli, még mindig van mód a tárgyalásokra. Rámutatott, hogy nehéz időszak vár Szlovákiára és egész Európára. Úgy fogalmazott, az OĽANO mindent megtett, hogy megszülessen a megállapodás, és hozzátette, úgy véli, a döntés a liberálisok kezében van. Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter kedden közölte, ha nem változik semmi, a szerdai (augusztus 31.) kormányülést követően az SaS miniszterei lemondanak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »