Azok, akik elismerik a demokrácia értékeit, nem tudnak társulni azokkal, akik megvetik ezt az értéket – írta Eduard Heger (OĽANO), a Szlovák Köztársaság megbízott miniszterelnöke közösségi oldalán, igazolva álláspontját, hogy kizárja a Smer-SD-t, az SNS-t, a Republika mozgalmat, az ĽSNS-t és a Hlas-SD-t az esetleges jövőbeni politikai együttműködésből.
Heger kijelentette, jogosnak tartja megmondani, kivel nem tudja elképzelni a jövőbeli együttműködést.
– mondta ezzel kapcsolatban.
A Smer és az SNS vezetőjének felrótta a Putyin-féle Oroszország ukrajnai akcióihoz való jóindulatú hozzáállását, a dezinformációs színtér támogatását és a felelőtlenségre való felbujtást a COVID-19 világjárvány idején.
„Ha komolyan gondoljuk az SzNF üzenetét, meg kell tagadnunk az együttműködést a Republikával és Kotlebával”
– szögezte le Heger.
Ugyanakkor elutasítja, mint partnert azt, “aki nem tudja kizárni a Ficóval és a Republikával való együttműködést”. Ezért a Hlas-SD is ki van zárva az együttműködésből. A parlamenten kívüli párt tagjait azért hibáztatja, mert a Smer-SD korábbi tagjaiként ők is felelősek a “sötét időszakért”.
Heger jelenleg is tárgyal a partnerekkel a kormány bukása utáni helyzet alakulásáról. A tárgyalások menetéről nem nyilatkozik, a végleges megállapodást januárban szeretné bemutatni.
Heger már tárgyal az “új 76-ról”, januárban bejelentésre készül
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »