Heger: Heteken belül megváltozhat a tesztelési stratégia, véget érhetnek az országos tesztelések

Heger: Heteken belül megváltozhat a tesztelési stratégia, véget érhetnek az országos tesztelések

A kormány jövő héten meghosszabbítja a veszélyhelyzetet, amely április 28-ával lejár, már megegyezés született az ügyben – jelentette be Eduard Heger szlovák kormányfő a TA3 vasárnapi politikai vitaműsorában.

“Meg kell hosszabbítanunk” – mondta Heger azzal, hogy hétfőn összeül a pandémia bizottság, majd még szerda előtt a kormány is, hogy megszavazhassa a hosszabbítást. “Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ne kelljen meghosszabbítanunk” – tette hozzá Heger, aki arra is rámutatott, hogy a veszélyhelyzet kihirdetése nem kényelmes döntés, és a kormánynak nem érdeke feleslegesen meghosszabbítani. Ugyanakkor a veszélyhelyzet kihirdetését hamarosan leválthatja a készülő pandémia-törvény.

A jelenlegi korlátozások feloldása a kormányfő szerint kockázatos, bár elismerte, hogy a covid-automatát át fogják dolgozni, miután elfogadásakor nem számoltak a brit vírusmutációval, mely szinte 100 százalékban felelős jelenleg a fertőzésekért az országban.

Hírdetés

A covid-automatával együtt a következő két hétben a tesztelési stratégia megváltoztatása is fő téma lesz Heger szerint, miután elértük azt a pontot, ami már határos a jelenlegi tesztelési forma hatékonyságával. Ez nagyjából annyit jelent, hogy felhagynának az országos teszteléssel, sokkal inkább az önkéntességre és a regionális tesztelésekre helyeznék a hangsúlyt. A tesztelések anyagi hátterével kapcsolatban Heger kiemelte, hogy minden megoldás, amely segít a járvány visszaszorításában, olcsóbb, mint ha kontrolálatlanul engednénk terjedni a vírust, ami a teljes lockdownhoz vezetnek.

A kormányfő szerint már jövő héten megkezdődhet a Szputnyik V vakcinára való regisztráció. Most is kiemelte, hogy az oltás a pandémia legyőzéséhez vezető út.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »