Heger, Babiš és Kurz szerint is helyben kell megoldani az afganisztáni helyzetet

Heger, Babiš és Kurz szerint is helyben kell megoldani az afganisztáni helyzetet

Az afganisztáni helyzetet közvetlenül az érintett régióban és a környező országokban kell rendezni. Nem ismétlődhet meg egy olyan tömeges migráció, mint amilyen 2015-ben volt. Ebben egyezett meg a a szlovák és a cseh kormányfő, valamint az osztrák kancellár a slavkovi hármak találkozóján, a Csehországban található lednicei kastélyban.

Andrej Babiš cseh kormányfő kijelentette: az afgánoknak „náluk, otthon” kell segíteni, Európában már nincs számukra hely. Kötelesek vagyunk segíteni Afganisztánnak – emlékeztetett Sebastian Kurz osztrák kancellár. Ezért Ausztria 18 millió eurót küld a szomszédos országokban lévő afgánok megsegítésére. A partnerek abban is egyetértettek, hogy komolyan kell küzdeni az embercsempészek és az illegális migráció ellen.

Hírdetés

Babiš szerint az afgánoknak a saját országukban kell segíteni. „Hogy maradjanak otthon, Európában már tényleg nincs számukra hely. Remélem, hogy ezt sikerül megvalósítani” – mondta a közös sajtótájékoztatón.

„Segíteni ott kell náluk, helyben, nem történhet meg, hogy valamiféle irányítás nélküli migrációs hullám jöjjön Európába” – jelentette ki Kurz az afganisztáni helyzettel kapcsolatban. „Próbáljuk enyhíteni a szenvedésüket, de abban egyetértünk, hogy nem engedhetjük meg azt, hogy a 2015-ös év megismétlődjön. Elutasítjuk az illegális migrációt, és erősen fogunk küzdeni az embercsempészek ellen” – tette hozzá a kancellár.

Heger megerősítette a partnerek egyöntetű hozzáállását az afganisztáni helyzettel kapcsolatban. „Segíteni akarunk Afganisztánnak és a régió országainak. Nem akarjuk, hogy megismétlődjön az, ami 2015-ben történt. Úgyhogy minden lépésünk ebbe az irányba fog mutatni” – mondta.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »