Hegedűs Lórántné és Novák Előd programadó szándéknyilatkozata

Hegedűs Lórántné és Novák Előd programadó szándéknyilatkozata

Néhány nappal a Jobbik-tisztújító előtt nyilvánosságra került Hegedűs Lórántné és Novák Előd programadó szándéknyilatkozata, melyekből nem hiányozhat a holokausztozás.

Ahogy arról az atv.hu is számtalan alkalommal beszámolt, Vona Gábor nem támogatja a jelenlegi alelnökök közül Novák Előd, Apáti István és Szávay István újrázását. Most vasárnap tartják a párt tisztújító kongresszusát, amelyen Hegedűs Lóránté is el akart indulni az alelnöki székékért, de a pártelnök ezt is megvétózta.

Mesterséges oltvány a radikalizmus életfáján

Pár nappal a tisztújítás előtt nyilvánosságra került Hegedűs Lórántné és Novák Előd alelnökjelölti szándéknyilatkozata. Hegedűsné írásában nekimegy Vona Gábor korábbi, „vadhajtásos” kijelentésének. Azt írja:

„ki kell mondani, hogy vadhajtások helyett valójában egy mesterséges oltvány termi mérgező gyümölcseit a radikalizmus életfáján élősködve. Ezt haladéktalanul le kell metszeni és a történelem komposztjára kell rakni.”

A Jobbik elnöke tavaly, a tapolcai időközi választás után beszélt arról, hogy néppárti folyamatot kíván végigvinni a Jobbikban, saját „vadhajtásaikért” vállalja a felelősséget és azokat „le fogja nyesni”. Hozzátette: a Jobbiknak nincs és nem is lesz olyan programpontja, amely faji, vallási alapon vagy bármilyen tekintetben különbséget tesz emberek között. Ha valaki akár támogatóként, akár tagként erre számított volna, akkor valószínűleg tévedésből van a Jobbikban – jelentette ki, arra kérve az érintetteket, hogy keressenek maguknak másik politikai pártot.

Vona Gábor

Az is köztudott, hogy Vona Gábor egyik fő tanácsadója szellemi kérdésekben a Habsburg-legitimista Baranyi Tibor. Hegedűsné írásában nekiment ennek a vonalnak is:

„nem lehet még közvetetten sem közünk ahhoz az ideológiához, amely nemzeti hőseinket gyalázza, de Haynau Jákóbot dicsőíti.

Hírdetés

Minden történelemhamisítás ugyanis habsburgiánus szemléletű a kiegyezés korától kezdve, a kommunizmuson át, egészen napjainkig. Nem lehet közünk ahhoz az ideológiához, amely egy elitista szemlélettel kasztrendszert hirdet és a felülről való kiválasztásban hisz. Nem lehet közünk ahhoz az ideológiához, amely a keresztény vallást egy szinten kezeli más vallásokkal” – írja.

Vona és a holokauszt-emlékművek

Novák Előd programadó szándéknyilatkozatában pedig a következőket olvassuk: „Belső körben ha kisebbségben is maradtam, de eddig vitába szállhattam: miért nem számoltathatjuk el Simicskát??? Miért akar Vona Gábor kormányfőként még újabb holokauszt-emlékműveket avatni??? Miért szerveztek ki egy százmilliós székházat magántulajdonba jobbikos pénzből???” – teszi fel a kérdést.

Novák Előd

Novák írásában később is előkerül a holokauszt-téma. „Szóvá tettem Vona Gábornak azt a hvg.hu-nak adott nyilatkozatát is, miszerint miniszterelnökként, ha kell, átadna holokauszt-emlékművet. Ezt bátorkodtam írni neki:

„Szerintem nem jó ilyet mondanod, ezzel szinte beállsz a holokausztiparba, miért nem elég annyi, hogy kormányon nem fogsz lebontatni holoemlékműveket?

Van már elég, miért kéne ilyet avatni? Vagy mondhatod, hogy ha kormányfőként részt kell vegyél egy ilyen megemlékezésen, akkor részt veszel. De azért Jobbik-kormány alatt n+1-edik holoemlékművet avatni…” Ez esetben is a kritika az elfogadhatatlan?”

Az alelnök írása végén burkoltan arra hívja fel párttársai figyelmét, hogy „aki sokat markol, keveset fog: mi nem lehetünk egyszerre a „lovasíjászok” és „Saul fiai” képviselői is.”

atv.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Jobbik, Jobbik frakció Tagged: Habsburg-legitimista, holokauszt-emlékművek, holokausztipar, lovasíjászok, Saul fiai


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »