A családi tragédia Radnóti Miklós Huszonnyolc év című versének kezdő soraival maródott bele a tudatunkba: „Erőszakos, rút kisded voltam én, / ikret szülő anyácska – gyilkosod.” Az események további folyásáról szinte senki sem tud. Az édesapa, Glatter Jakab újranősült, elvette feleségül az erdélyi származású Molnár Ilonát, és az életben maradt fiúgyermek, Miklós ezt a nagyszerű asszonyt tudta sokáig édesanyjának, elhallgatták előtte a borzalmat. Glatter Jakab második házasságából leánygyermek született, Ágnes, Radnóti féltestvére, aki – fölcseperedve – ugyancsak írásra adta a fejét.
Összegyűjtött munkáit* a Jaffa Kiadó jelentette meg Bíró-Balogh Tamás részletes, gondos előszavával, Balázs Imre József szerkesztésében. Az írások értékelése, elemzése előtt szólni kell Glatter Ágnes életének alakulásáról, különben érthetetlenségbe futna az írások magyarázata.
Egyidős a nagy háborúval, 1914-ben született, első emlékképei a rettenetes véghez, a vérontás utóhullámaihoz kapcsolódnak, négyéves fejjel utcán történő kivégzést kénytelen végignézni. A frontról hazaözönlő katonák és a vörös terror Lenin legényei garázdálkodtak az országban.
De a Gyermekségem messze városa, Pest verse (ezt helyezte a szerkesztő az első helyre a kötetben) mégis azt jelzi, hogy a főváros és a polgári jómód emlékei is lerakódtak lelkében, tudatában, sőt, később írott munkái témarendszerébe is beépültek.
Glatter Ágnes életének színtere hamarosan megváltozik. Az apa, Glatter Jakab halála után az édesanya, Molnár Ilona visszaköltözik Erdélybe, s természetesen magával viszi a lányát. Életük színterei: Nagyvárad, Szilágysomlyó, Bukarest. Fölcseperedve, Ágnes férjhez megy Keller Bélához, akiről keveset tudunk, Radnóti felesége, Gyarmati Fanni jellemzi egyik levelében fanyarul, tömören: „Ági végtelenül kellemes, a férje kevésbé. Van benne valami nyomott, zsidós és kufár szellem.” (Idézi az előszóban Bíró-Balogh Tamás)
Mivel írásművészete a Trianonban elszakított országrészben formálódott, virágzott ki, ezért fölvette az Erdélyi Ágnes nevet. Világháború tombolt élete első négy esztendejében, a barna és a vörös veszedelem közötti szörnyű sakálharc árnyékolta be a véget. A németek 1944. március 27–28-án szállták meg Nagyváradot, Ágnest és az édesanyját, huszonkétezer zsidó társukkal együtt, gettóba zárták. Május 24-én vagonírozzák be a gettó lakóit, s hurcolják őket Auschwitzba. 1944. június 3-án pusztultak el.
Fönnmaradt a szívet tépő esemény híre: a főhóhér, Mengele veszett kézlegyintésével Ágnest munkára ítélte, az anyát, Molnár Ilonát gázkamrára. A gyermek fellázadt az iszonyatos döntés ellen, szembeszállt a hiénával, így mindketten a krematóriumban végezték. Bátyját, Miklóst öt hónappal később, november 6–10. között Abda község határában tarkólövéssel gyilkolták meg.
Nincs magyarázat. Elakad a lélegzet, tompán bámul a semmibe az utókor. Adorno német filozófus szállóigéje a gumicsont, amelyen rágódhatunk: „Nach Auschwitz ein Gedicht zu schreiben, ist barbarisch. – Auschwitz után verset írni barbárság.” *** Az életmű természetesen csonka. Erdélyi Ágnes harminc évet élt, s mielőtt beérett volna költővilága, elpusztult, kialudt. Ellobbant egy tiszta és ártatlan élet. Szívesen írt szabadverset. Keresetlen egyszerűséggel emeli irodalmi rangra a köznyelvet, természetesen az urbánus beszédet, az volt alkalmas a közéletiség megfogalmazására. Távol állt tőle minden elzárkózás, soha nem lett az elefántcsonttorony lakója, Mikó Ervin közeli barátja jegyzi meg, hogy sorról sorra beszélték, vitatták meg egymás munkáit Ágnes kalapszalonjában Nagyváradon: „Ezeken az estéken úgy vettük magunkhoz a verset, mint a megváltást.”
Ugyancsak ott, az Erdély kapujának számító városban kerül közel a négysorosok nagymesteréhez, Horváth Imréhez. Hatalmas küzdelmet vív a napi betevő falatért, a korabeli Romániában másodrendű állampolgárnak számított, de szorgalmasan ír, elsősorban éjszaka, hivatásérzete rendkívül erős, 1935 végére kötetbe gyűjti a különböző, elsősorban erdélyi lapokban és folyóiratokban megjelent verseit, és kiadja: Kórus három hangra.
Kellemes, nem túl súlyos lírát művel. Érződik minden során, hogy nő a szerző. Tud örülni a reggel ragyogásának, a szelek moccanásának, az éjszaka csendjének, a vizek tükrén megvillanó fényeknek, madarak surrogásának, völgykatlanok füves ágyának, de nem elégszik meg az élet apró rezzenéseinek leltározásával, igénye sokkal nagyobb, a mélységet nemcsak külső környezetében keresi:
Templomi orgona lelkem, ezerhangú ünneprejtő, keresztelőn, esküvőkön zsoltárosan zúgó, zengő. (Ezer sípom sírva fúvom)
A szerelem, mint mórikáló hegyi patak, csorog, csordogál a költészetében. A férje, Keller Béla kapcsolatuk elején természetesen inspiráló médium lehetett, de levelezésekből, kortársak vallomásaiból tudjuk, talán gyöngéd kapcsolatok fűzték Kahána Mózeshez, talán Horváth Imréhez… De a vallomás sohasem személyhez kötött. Szeretlek című versében az érzést a föld és a kozmosz örök körforgásába helyezi bele:
Örök szenzáció ez, mint az élet, az ember mindennap fölébred, mindennap fölnyitja rőt szemét a nap, az alkony mindennap fölgyúlt vágyakat.
Érdemes úgy is búvárkodni Erdélyi Ágnes lírai világában, hogy oldalpillantásunkba bevesszük az elődöket és a kortársakat. Bizonyára tudatosan idézi jelöletlenül Adytól a híres „fehér csönd” jelzős szerkezetet, és a „mag hó alatt” allegória sem véletlenül került be egyik versébe. Beszédes a vers címe: A fehér csönd országa ez. Megismétli a nagy költőelőd gondolatát, reményét:
mert hó alatt és jég alatt csíráját bontja már a mag!
A Neked adom a szemeimet című versében is érzünk Ady-reminiszcenciát.
Természetesen testvérével, Radnóti Miklóssal is szoros a szellemi kapcsolata, elsősorban a mozgalmiság, a forradalmiság határmezsgyéin találkoznak, Nyújtsd harcos kezed, testvér! című versét Radnóti Miklósnak ajánlja, és agitatív, a szelíd, nőies költészetétől elütő hangon szól:
Eddig testvérek voltunk, most bajtársak.
Irodalomtörténeti kuriózum: Méliusz József erdélyi költő a Korunkban négy verseskönyvről ír elemző, értékelő kritikát, a négy közül az egyik Erdélyi Ágnes kötete, a másik Radnóti Miklós Új holdja. Baloldalisága mindvégig egyértelmű, Gaál Gáborral levelezik, s kommunista személyekkel tart kapcsolatot.
Erdélyi Ágnes prózájáról is keveset tud az irodalomtörténet-írás. Ugyancsak 1935-ben adta ki Brassóban Kovácsék című regényét. Történészek, szociológusok foglalkoztak és foglalkoznak azzal, milyen földindulást idézett elő Trianon az erdélyi középosztály életében. A nyers, az együttélésre képtelen és alkalmatlan román hatalom százezreket juttatott koldusbotra azzal, hogy nyelvvizsgára ítélte elsősorban a hivatalnokokat. Erdélyi Ágnes azt írta meg a Kovácsék című regényében, hogy a nyelvvizsga nem az ismereteket kérte számon – a főszereplő, a családfő, Kovács úr kiválóan beszélt románul –, a vizsgáztatók kabaréba illő kérdéseket tettek föl, amelyeknek semmi közük nem volt a nyelvtudáshoz, a buktatás volt a cél. Szomorú, lehangoló világról tudósít Erdélyi Ágnes! Kallódás, anyagi romlás, állásvesztés, lakásnyomor a sorsa az erdélyi magyarságnak, emiatt többezres tömeg hagyja el az ősi földet, kivándorolnak.
Nem lenne teljes Erdélyi Ágnes portréja testvérbátyja, Radnóti Miklós érzelmes vallomása nélkül: „Szép, kedves és okos. Ilyenkor látom, milyen kár, hogy nem én nevelhettem. Mi lehetett volna belőle! Kitűnő ösztönű tehetség – és ember.”
* Erdélyi Ágnes: Arckép szavakból/Összegyűjtött írások. Jaffa Kiadó, Budapest, 2020
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
