He te nízd má meg a telefonyodon, mennyi áz idő!

Egy 21 éves cigány férfi Ózd belvárosában szólította meg a magyar kiskorút pár nappal ezelőtt azzal, hogy meg tudja-e mondani neki, hogy mennyi az idő. Miután a gyerek elővette a kabátja zsebéből a mobiltelefonját, hogy azon az időt megnézze, a gyanúsított kikapta a kezéből a készüléket, és zsebre rakta.

A gyerek hiába kérte vissza a telefonját, a gyanúsított azt akkor sem adta vissza, miután felajánlott neki ezért 200 forintot. Miután az elkövető a telefonnal együtt elindult a helyszínről, a gyerek követte, és folyamatosan kérlelte, hogy adja vissza neki a készüléket. Erre a gyanúsított ökölbe szorította a kezeit és megfenyegette, hogy megveri, illetve felajánlotta, hogy verekedjen meg vele a telefonjáért.
A megrémült gyerek nem mert a gyanúsítottal szembeszállni, hanem értesítette a rendőrséget, akik az elkövetőt rövid időn belül elfogták.

Hírdetés

A nyomozók a férfit rablással gyanúsítják, mely bűncselekmény 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A bíróság szökés, elrejtőzés illetve a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt letartóztatta a büntetett előéletű férfit – írja az ügyészség az elkövető származását szemérmesen titkolva.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »