Hazudott a DK, a Mi Hazánk vállalta a Partizán-vitát Újbuda szivárványkoalíciós polgármesterjelöltjével

Hazudott a DK, a Mi Hazánk vállalta a Partizán-vitát Újbuda szivárványkoalíciós polgármesterjelöltjével

A DK Sajtóirodájának hamis közleményével szemben a Mi Hazánk újbudai polgármesterjelöltje, a jegyzőként már bizonyított dr. Zakar Gergely elfogadta a meghívást a Partizán-vitára, csak a Fidesz és a Tisza bojkottálja azt, ahogy a kampányetikai megállapodás aláírását is – írja közleményében Novák Előd, a Mi Hazánk újbudai országgyűlési képviselője. Alább a folytatás.

A Mi Hazánk a választási eljárásról szóló törvényben kötelezné a jelölteket a vitán való részvételre (ahogy esetleges kettős állampolgárságukról való nyilatkozatra is a valasztas.hu oldalon), a jelölő szervezeteknek pedig számon kérhető programot kellene közzétenniük, ahogy a Mi Hazánk is megtette, pl. újbudai programunk: https://mihazank.hu/ujbudaprogram

Megtévesztő a DK-közleményben az is, hogy „közös ellenzéki polgármesternek” nevezik dr. László Imrét, pedig Újbudán már a Jobbik is kiszállt a szivárványkoalícióból, Bába Szilvia önkormányzati képviselőjük „függetlenként” indul, a Mi Hazánk pedig soha nem is támogatta a balliberális összefogást, Szecsődi Patrik önkormányzati képviselőnk is harmadik utas ellenzéki – zárul a közlemény.

Hírdetés

Íme a DK Sajtóiroda hazug közleménye a vitát nem vállaló kihívókról:

Sem a Fidesz, sem a Tisza XI. kerületi polgármesterjelöltje nem vállalta a Partizán-vitát, így az elmarad
A Partizán vitát szeretett volna szervezni a XI. kerületi önkormányzati választásra. A vitafelkérésre Dr. László Imre közös ellenzéki polgármester igent mondott, kihívói azonban nem. Mivel sem a Fidesz, sem a Tisza XI. kerületi polgármesterjelöltje nem vállalta a Partizán-vitát, így az elmarad.
Büszkék vagyunk rá, hogy Dr. László Imre közös ellenzéki polgármester bizonyította, hogy egy igazi ellenzékiből nem hiányozhat sem a bátorság, sem a demokratikus meggyőződés. Ezek is kellenek ahhoz, hogy június 9-én – Budapest és számtalan magyar település mellett – Újbudán is legyőzzük a Fideszt.

Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »