HAZUDNI CSAK PONTOSAN, SZÉPEN…

HAZUDNI CSAK PONTOSAN, SZÉPEN…

Nagyívű interjú jelent meg V. Naszályi Mártával, az I. kerület polgármesterével (Jézusom…), méghozzá a 444 című pöcegödörben. Ilyenkor azonnal számíthatok rá, hogy szóba kerülök, most sem csalatkoztam.

(Amúgy, de most komolyan, belegondoltak már? Tavaly tavasz óta azért vagyunk műsoron, mert én, 57 éves vezető újságíróként és televíziós szerkesztő-műsorvezetőként, továbbá 50 éves feleségem, három szakvizsgával rendelkező orvosként bérlői vagyunk egy 49 négyzetméteres(!) önkormányzati lakásnak a Várban. Ez a fantasztikusan megtisztelő bérleti jog „mindössze” 40 millió forintunkba került. S úgy jutottunk hozzá, hogy nézegettük a Budavári önkormányzat hivatalos újságjában a lakáshirdetéseket, megnéztünk vagy tíz lakást, kiválasztottuk ezt, majd behaladtunk az ingatlanközvetítő irodába a korábbi bérlővel egyetemben, ahol két ügyvéd útmutatásai alapján megkötöttük a szükséges szerződéseket. Pontosan úgy, ahogy például én már 1999-ben, ugyanitt, ennél az ingatlanközvetítőnél jutottam hozzá első vári, önkormányzati lakásomhoz, amiért aztán 2017-ben, tizennyolc évvel később próbált meghurcolni egy népszavás gazember. Komolyan mondom, hihetetlen. Szóval ez és így történt. Majd – pontos számlákkal igazolhatóan – ráköltöttem a teljesen lepusztult, amúgy évek óta senki által nem lakott(!), dohos, vizes, penészes lakásra 20 millió forintot, éppen ennyivel növelve az önkormányzat vagyonát. Majd beköltöztem, és azóta viselem a meghurcolást, mindenféle újságírónak álcázott aljas geci miatt, akik megpróbálnak valamiféle visszaélésbe keverni. S persze ebben remek partnerekre akadnak a politika világában. Például nevezett V. Naszályi a „nagy Bayer-féle lakáspanama” kirobbanásakor azt hazudta, hogy én szociális alapon, az önkormányzattól kaptam lakást. Bocsánatot azóta sem kért azért a pofátlan, szemét, aljas hazugságáért. Eh, mindegy is… A lényeg, hogy közel hatvan évesen egy 49 (érted vazze! 49!) négyzetméteres „hodályban” élek a nejemmel, ami nem az enyém, viszont negyvenmilliót költöttem rá. Ez a botrány ma. S hogy el ne felejtsük: pontosan ugyanazt a „költségelvű lakbért” fizetem érte, mint mindenki más. Persze, joggal merül fel a kérdés: miért vállalja valaki ezt a sok méltatlan, ócska, proli támadást, amikor negyven millióért 49 négyzetmétert bárhol máshol vehetne magának, és senki nem baszogatná a tetvek közül. A válasz pusztán lelki okokkal magyarázható. Tizennégy éves korom óta a Várban „élek”, gimnazistaként itt töltöttük minden időnket, itt játszottuk a magunk Utas és holdvilágját, és már tizennégy évesen eldöntöttem, hogy én itt akarok lakni. Hát, megadtam az árát…)

De térjünk vissza az interjúra!

Íme, az engem érintő, vidám kis részlet:

„Bayer Zsolt, aki 32 ezer forintért bérel egy 48 négyzetméteres önkormányzati lakást a Várban, az önkormányzati választások után arról beszélt, hogy attól tart, az új kerületvezetés megpróbálja kirakni otthonából. Megnyugodhat most?

Nincs ilyen szándék pillanatnyilag, hogy felbontsuk vele a szerződést. Viszont azt látni kell, hogy mondjuk például a költségelvű lakbérekkel kapcsolatban törvényi kötelezettség, hogy minden évben felül legyen vizsgálva, hogy valójában mennyi az önkormányzat költsége a bérlakásaira, és a költségelvű lakbért minden évben korrigálni kell annak alapján, hogy mennyi a valós költség. Mert hiszen a költségelvű azt jelenti, hogy annyit fizetsz nekünk a lakásért, amennyibe nekünk kerül az, hogy fenntartjuk.

Jelenleg mennyit fizet a költségelvű lakást bérlő lakó egy négyzetméterért?

425 forint plusz áfát. Az biztos, hogy a költségelvű lakbért felül kell vizsgálni, és korrigálva lesz. Tehát mondjuk Bayer Zsolt számíthat arra, hogy a lakása bérleti díja felül lesz vizsgálva.”

Hírdetés

Nos, akkor lássuk a részleteket!

A 444-es propagandista seggnyaló (Jeszi barátom találó és igaz kifejezése) már a kérdésben két hazugsággal indít.

1.: Soha nem tartottam attól, hogy majd kitesznek a lakásból, és soha nem is nyilatkoztam ilyet.

2.: Soha, egyetlen pillanatig sem volt 32 ezer forint a lakásom bérleti díja. A 49 négyzetméteres lakásért – nem győzöm hangsúlyozni: mint mindenki más! – költségelvű lakbért fizetek (elvileg), havi 42 198 forintot.

S hogy miért elvileg?

Az interjú következő részében ott a válasz. V. Naszályi kifejti, miszerint számíthatok emelésre, „hiszen a költségelvű azt jelenti, hogy annyit fizetsz nekünk a lakásért, amennyibe nekünk kerül az, hogy fenntartjuk.”

És közli pontosan ezt a négyzetméterenkénti árat, ami tehát a polgármester, V. Naszályi állítása szerint 425 forint plusz áfa négyzetméterenként.

Az én bérleményem (amit, ne felejtsük, 20 millió forintért tettem lakhatóvá!) 49 négyzetméter. Kapjuk elő zsebszámológépünket, és szorozzuk össze a 425 forintot 49-cel. Önöknek mennyi jött ki? Nekem 20 825 forint.

Vagyis: ha komolyan vesszük V. Naszályi közlését, akkor nekem költségelvű lakbérként 20 825 plusz áfa/ hó összeget kellene fizetnem a bérleményemért.

Vagyis én jelenleg ennek a dupláját fizetem.

Szívesen teszem. És örülök, hogy megint egy kicsit segíthettem.

S csak szólok, nagyon fogok figyelni, vajon csak én fogok-e többet fizetni, vagy mindenki. Például azok is, akik V. Naszályi kis csipetcsapatából pontosan ugyanúgy kerültek a Várba, mint én, és annyit is fizetnek, mint én? Erre külön gondot fogok fordítani. És ha visszaélést tapasztalok, ne adj Isten, részrehajlást vagy politikai alapú diszkriminációt, azonnal a sajtóhoz fogok fordulni. Még szerencse, hogy nekem nem kell majd messzire mennem…


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »