Biztos mindenkinek van rokona, aki rögeszmés. Szeretjük, hozzánk tartozik, talán nem is buta, de rögeszmés. Nem lehet kommunikálni vele csak úgy meggondolatlanul. Ha vigyázatlanul kiejtünk előtte valamilyen kulcsszót, azzal megnyomunk rajta egy gombot, és megállíthatatlanul elmond valamit, amit már százszor hallottunk, és már elsőre sem tudtunk mit kezdeni vele. Más dolgokat viszont mániákusan hallani akar, és ha nem mondjuk neki szinte naponta, akkor zsémbelni kezd. Megint más dolgoktól hisztérikus rohamot kap. Vannak, amiket soha nem hajlandó megérteni, hiába magyarázzuk el neki ezerszer. Máskor mesét akar hallgatni. Igénye van rá. Néha hülyeségekkel áll elő. Olyankor nem szabad ellentmondani neki, hanem bólogatunk, és megígérjük, hogy „majd holnap”. Hátha addigra elfelejti.
Ismerős a figura, és a helyzet, igaz?
Mi az ábra olyankor, ha rá akarjuk beszélni valamire? Uram bocsá’ kölcsön akarunk kérni tőle, vagy ilyesmi? Külön tervezést és jól kispekulált stratégiát igényel a feladat. Hozzáigazodunk az észjárásához, a kedvenc témáinak emlegetésével jó kedvre derítjük, messze kerülünk minden ingoványos témát, minden kellemetlen igazságot, és szépen beetetjük. Tudjuk kezelni.
Becsapás ez? Hazudás? Ha úgy vesszük, akkor igen. Ha úgy vesszük, akkor nem. Megolajozzuk a dolgok folyását, megőrizzük a családi békét, és kihozzuk a helyzetből az aránylag legjobb kimenetelt. Közös érdekből.
A Nép / Nemzet / Lakosság pontosan ilyen családtag. Rögeszmés! Nem szép ilyet kimondani, és egy politikus inkább az összes fogát kihúzatná, mintsem ilyet kimondjon.
Sok mindent eleve nem érthet. Ezt nem lehet felróni neki. Nagyon sok olyan szempont és tudnivaló létezik, amiket honnan is tudhatnának. Nem várható el, hogy az átlagember ismerje a makroközgazdaság minden csínját-bínját. A nemzetközi helyzetet sem ismerheti teljes mélységben. Nem lehet mindent elmondani neki belőle, mert a szomszédok hallgatóznak, és az igazság nyílt kimondása rettentően bekavarna a hozzájuk fűződő viszonyokban. Azokat a dolgokat sem szabad kimondani, amik egyértelműen hátrányosak a népre vagy valamelyik rétegére. Ha valamelyik politikus kimondaná, az harakirivel érne fel részéről. Például egyszerűen nem mondhatják ki, hogy valamilyen intézkedésnek kik lesznek a vesztesei. Pedig vesztesek mindig vannak. Elkerülhetetlen.
A kötelező mellébeszélésre és ködösítésre ott egy kézenfekvő példa. Munkahelyteremtés! Nincs az a választási kampány, majd azt követően kormányzás, ami során a politikusok mind ne esküdöznének égre-földre, hogy na majd munkahelyeket „teremtenek” akár az életük árán is. Kötelezően elmondandó mantra. Azért, mert a bölcs (ezt nem gondoltam komolyan) szavazók elvárják. Hallani akarják. A politikus pedig megígéri. Hiába, hogy a „munkahelyteremtés” egészen egyszerűen nem létezik. Ilyen állat nincs. A kapitalizmus nem arról szól. Hanem a profitról, és semmi másról. A „teremtés” egyébként is teológiai kategória, nem gazdasági vagy politikai. A gazdaságot nem a politikusok csinálják, hanem a tőkebefektetők, és a politikusok legfeljebb csak terelgetik őket. Bár az is inkább fordítva történik. A tőkebefektetők profitjának pedig az egyik kulcstényezője éppen az, hogy minél olcsóbban foglalkoztassanak, és főképp minél kevesebb élőmunkát, mert nekik az költség. A technika rohamos fejlődése is ráerősít erre. Hozzáadódik ehhez az, hogy a befolyásosabb, erősebb országok százféle módszerrel elérik, hogy nálunk odahaza aránylag – aránylag, mert náluk is van! – kisebb munkanélküliség lehessen. Magyarország tipikusan nem tartozik ezek közé. A magyar választópolgár ezt a soktényezős összefüggésrendszert persze nem ismeri, viszont azt szeretné hallani, hogy ohó, mennyi munkahely „létesül” majd itt nálunk. Persze csalódni fog. De addig lemegy a választási ciklus nagyobb balhé nélkül. Ehhez kellenek a kegyes hazugságok, vagy legalábbis az igazság nem teljes kibontása, ahogy a Nagy Klasszikus mondotta vala.
Lehetne másképp? Képes volna a Nép szembenézni a fent példának felhozott és sok más hasonló igazságokkal? Nem valószínű. Nagyon meg kellene változnia. És hát a tények akkor sem változnának meg.
Tennivaló legfeljebb annyi lehet – az viszont nagyon jó lenne -, hogy a hazudozásnak legalább a mértékét mérsékeljük.
Cinizmus ez? Nem tudom.
Forrás:radicalpuzzle.blogspot.com
Tovább a cikkre »
