Hazudik Orbán Viktor?

Hazudik Orbán Viktor?

Böcskei Balázs politológus nehezen tudta leplezni indulatait. Deák Dániel politológuskollégájával vitázva a szokottnál is fehérebb arccal próbálta jelentékteleníteni Orbán Viktornak a Kormányinfón elhangzott megállapításait az ATV-n.

Bár csütörtök óta lényegében nincs olyan háttérműsor se a tévékben, se a rádiókban, amelyekben nem hivatkoznak a nemzetközi sajtókonferencián elhangzottakra, Böcskei mégis görcsösen ragaszkodik hozzá, hogy az egész Orbán által megtartott Kormányinfónak semmi értelme nem volt.

Kifejezetten utálta, hogy a migrációs kérdés került a középpontba, nem pedig a választási kampányban az ellenzék részéről unásig ragozott oktatás vagy az egészségügy. Szinte kiütést kapott attól, hogy a kormány nem foglalkozik üzleti ügyekkel, miközben ő arról álmodozott, hogy a tiborczozással, a mészárosozással, a magánrepülő használatának orra alá dörgölésével majd padlóra viszik a miniszterelnököt.

Aztán mikor látta, hogy ebből nem lesz semmi, akkor a vitában megengedte magának azt a gircses-görcsös kiszólást, hogy – kis túlzással – lehülyézze, leegyügyűzze vitapartnerét, Deák Dánielt és a Fidesz szavazókat, akik elhiszik a kormányfőnek, hogy a politika és az üzlet Magyarországon elválasztódik.

Holott ez a válasz a nemzetközi hírügynökségek jelen lévő tudósítóinak is megfelelő volt, nyomát sem lehetett látni soraikban semmiféle tiltakozásnak.

Rosszul érintette Böcskeit az is, hogy a miniszterelnök megjelölte: Magyarországon hatvanhat Soros-szervezet működik, tudjuk, a bevándorlás elősegítése érdekében. Szerinte „ezekre a mondatokra nem szabad ugrani, mert itt nem a valóságról, hanem csak konstruált valóságról” van szó. Mondhatjuk ezt úgy is, hogy a miniszterelnök Böcskei szerint hazudik. A vitában továbbá arról is meg akarta győzni a nézőt, hogy minden ellenzéki párt kerítéspárti, tehát bevándorlásellenes. A kutya se hitte el neki, persze, de azért minden erejét összeszedve kötötte az ebet a karóhoz. Sikerült is ezzel még inkább nevetségessé tenni önmagát.

Ezek után, aki megnézte a műsorral kapcsolatos kommenteket Deák Dániel Facebook oldalán, érdekes felfedezéseket tehetett. A műsorral kapcsolatos mintegy ötven alaphozzászólásból egyetlen egy kommentelő számára volt elfogadható Böcskei szereplése.

Hírdetés

Íme, néhány hozzászólás.

Katalin Bárdyné: „Deák Dániel egy profi! Intelligens, okos, felkészült! A kevesebb hozzászólásával is többet mond! Van benne alázat!”      

Péterné Katalin Iványi: „Javaslom az összes balliberális ellenzéknek, mediamunkasoknak, járjanak el, tegyenek feljelenteseket az illetékes hatóságoknal, mert már nagyon unalmas a diktatorozas, a gazszereles, a repülőzes, stb. Mert tele van a hociponk. Milyen szörnyű hallgatni ezeket a piti embereket.”

Agi Laci: „A kormány szóban, tettben, írásban, bebizonyította már, hogy a migráció ellen harcol, Orbán Viktor vezetésével, az EU vezetésével ellentétben… Ugyanakkor az ellenzéki pártok az EU parlamentjében is a hazánk ellen voksoltak, ezzel a legundorítóbb és nyilvános hazaárulást követték el. …ezek után is képesek, nyilatkozni úgy, hogy ők mégis, bevándorlásellenesek…. hát , van bőr…!”

Vilmos Gróf Ladoczki: „Ezt higgadtsagot, Dániel, tanitani kellene. Én rájuk bontottam volna a studiot. Egon is egy kancso provokator [Rónai Egon műsorvezető]. Velejéig romlott fizettet csicska. Daniel, gratulalok!”

Természetesen kíváncsiak voltunk Böcskei Balázs Facebook oldalára is. Ő azonban nem osztotta meg a beszélgetésről készült videót. Talán nem véletlenül.

Horváth K. József – https://leander.blogstar.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »