Hazudik a külügy

Hazudik a külügy

Felhördült a román külügyminisztérium, amiért a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás évének nyilvánította 2020-at a trianoni békediktátum 100. évfordulója kapcsán.

Az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ugyanis Románia mélyen elkötelezett a „nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek” jogainak tiszteletben tartása mellett, és azon van, hogy minden eszközzel óvja nyelvi, vallási, kulturális és etnikai identitásukat, erősítse az etnikumok közti párbeszédet. Éppen ezért megalapozatlannak tartja és elutasítja a határozat indoklását, amely kimondja, hogy a békediktátum máig megoldatlan politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémákat okozott a magyar nemzet idegen fennhatóság alá kényszerített tagjainak.

Az ilyen és hasonló állítások olvastán vagy hallatán a székely emberből kikívánkozik a kérdés: Hogy nem szakad rájuk az ég? Hitünk szerint ugyanis egy-egy bődületes hazugság esetén ennek meg kellene történnie. Márpedig a Bukarest által megfogalmazottak ebbe a kategóriába sorolhatók.

Hírdetés

Kijelentésünk alátámasztása végett bőven elég, ha számba vesszük az utóbbi egy esztendő magyarellenes intézkedéseit és megnyilvánulásait. Gondoljunk csak a koholt vádak alapján elítélt és börtönbe zárt kézdivásárhelyi fiatalok, Beke István és Szőcs Zoltán ügyére, az ozsdolai Láros Közbirtokosság visszaállamosítási folyamatának elindítására, a magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés felszámolását célzó lépésekre, valamint jelképeink üldözésére. Vagy az úzvölgyi magyar haditemető feldúlására, sírjainak meggyalázására és karhatalmi segédlettel történt erőszakos elfoglalására. És akkor még nem is szóltunk a román nyelvű médiában ellenünk folyó rágalomhadjáratról, amelynek során félretájékoztatják, és ezzel ránk uszítják a számbeli többséget alkotó polgártársainkat.

Sérelmeink felsorolása ezzel sajnos, még nem ért véget, azonban Bukarest hozzánk való viszonyulásának az érzékeltetéséhez ennyi is elegendő. Üdvözlendő tehát a magyar honatyák értünk való aggódása és velünk való törődése, melynek jogát a történelmi múlt és a vérségi kapcsolat egyaránt biztosítja. A helyzetünk pedig megköveteli.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »