Nemrég Benedek Zakariás háromszéki parlamenti képviselő, az RMDSZ frakcióvezető-helyettesének meghívására maroknyi sepsiszentgyörgyi és baróti újságíró utazott Bukarestbe, a munkalátogatás nem titkolt célja pedig a törvényhozói munka testközelből való megismerése mellett a román parlament épületének körbejárása, megtekintése volt. A fővárosi betonkolosszus a legnagyobb, a legdrágább és a legsúlyosabb épület kategóriájában is bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe, méretei alapján például az amerikaiak Pentagonja után ez számít a világ második legnagyobb adminisztratív/kormányzati épületének.
A személyes kapcsolat
Kilenc évvel ezelőtt, 2013 tavaszán volt alkalmam átlépni a budapesti Országháza küszöbét, és már akkor megfogant bennem az a gondolat, hogy egyszer meg kell tekintenem a román parlamentnek helyet adó épületet is. A Bukarest központjában található beton-, acél- és márványépítmény mellett már többször is elautóztam, olvastam róla érdekes cikkeket, és láttam már érdekfeszítő dokumentumfilmet, amely bemutatta a Nicolae Ceaușescu volt kommunista diktátor által megálmodott grandiózus létesítményt. Így kapva kaptam az alkalmon, és csatlakoztam ahhoz a háromszéki újságírói csoporthoz, amely Benedek Zakariás háromszéki parlamenti képviselő meghívására ellátogatott az egykoron a Köztársaság Házának vagy Nép Házának hívott, most egyszerűen a Parlament Palotájaként emlegetett kolosszusba. A kétnaposra szabott munkakirándulás első napja városnézéssel, kávézással, sörözéssel és vacsorával telt, így a második napra maradt minden izgalom.
A parlamenttől mintegy hét és fél kilométernyire volt a szállásunk, kisbusszal kellett volna megközelítenünk az épületet. Csakhogy a technika ördöge közbeszólt, és reggel a mikrobusz valamilyen okból kifolyólag nem indult el. Így maradt a taxizás vagy az uberezés lehetősége – utóbbit választottuk, s akarva-akaratlan belekóstoltunk a fővárosi közlekedésbe, amely sepsiszentgyörgyi szemmel egyszerűen óriási káosz. Zűrzavar ide vagy oda, bő félórányi kocsikázás, autók közti szlalomozás és sorban állás után megérkeztünk a parlament Națiunile Unite utcai bejáratához.
Amíg vártunk egymásra, volt alkalmunk kívülről is megszemlélni a fáraói léptékű monstrumot, és akkor esett le a tantusz, hogy közvetett módon jómagam is kapcsolódom hozzá. Emlékszem, hogy kölyökkoromban, amikor a nyarakat a botfalusi – pontosabban a cukorgyártelepi – nagyszüleimnél töltöttem, mindig eljött az a vasárnap, amikor nagybátyámtól búcsúztunk a vonatállomáson, ő pedig felült a Bukarest felé tartó szerelvényre, és „detasáltként” ment dolgozni az akkor épülő Nép Házához. Pista bátyám jó kezű szobafestő volt, így a palota belső díszítéséből, festéséből vette ki a „részét”.
A monstrum hasában
Biztonsági ellenőrzésen átesve léphettünk be az épületbe, majd lifttel jutottunk fel az RMDSZ-frakció gyűléstermébe, ahol házigazdánk mellett a többi háromszéki képviselő, Miklós Zoltán, Könczei Csaba és Gál Károly is bepillantást engedett mindennapi munkájába.
A kötetlen beszélgetés után következett a „háztűznéző”. Első megállónk a képviselők gyűlésterme volt, amit a sajtópáholyból nézhettünk meg. Ide csak névsorolvasás után mehettünk be, s megkértek, próbáljunk csendben maradni, hiszen üléseztek a honatyák. Már ekkor torkomon akadt a szó, a fejemben a monumentális, impozáns, lenyűgöző kifejezések cikáztak, és a java még hátra volt.
A gyűlésterem után egymást követték a lélegzetelállító folyosók, termek és lépcsőházak sokasága, amelyek esztétikai értékéről lehetne vitatkozni, de minek, számomra minden lenyűgözőnek és fényűzőnek tűnt, a Nép Háza teljes kialakítása pedig Ceaușescu grandomániáját tükrözi. Anca Petrescu, a kolosszus tervezője 2012-ben úgy nyilatkozott az Associated Press hírügynökségnek, hogy a Buckingham-palotából és a versailles-i kastélyból merített ihletet, s nem az észak-koreai építészetből, amit többen és több helyen is állítottak róla.
A következő látványosság, amit megnéztünk magunknak, az a szenátushoz vezető lépcsősor volt, a szóbeszéd szerint ezt a diktátor háromszor is újraépíttette, mert hol túl alacsonyak, hol túl magasak voltak a lépcsőfokok. A környéken láthatunk négy olyan sötétítőt is, amelyeket még az épület elkészültekor aggattak a helyükre, s azóta ezeket nem vették le, hiszen 16 méter hosszúak és egyenként 250 kilogrammosak.
A teljesség igénye nélkül említek egy-két díszesebb termet is. Az első az A. I. Cuza Terem: területe 2040 négyzetméter, magassága megközelíti a 20 métert, és akár 1200 szék is elhelyezhető benne. Ez a palota legjobb akusztikájú terme, amelynek egy belső erkélye is van, ahol 31 fős szimfonikus zenekar is elfér. Az Emberi Jogok Terme teljes egészében tölgyfával burkolt, melyet különböző árnyalatokban pácoltak le. Itt egy hatalmas kerek asztal található, körülötte pedig hatvan egyforma tölgyfa szék. A hatvanegyedik, azaz Ceaușescu arannyal és ezüsttel ékesített trónja sosem került ide be, hiszen a zsarnok nem érte meg a Nép Házának befejezését. Az I. C. Brătianu Terem kapcsán az az érdekesség ragadt meg a legjobban, hogy hatalmas szőnyegét helyben és darabokban készítették, majd ezekből állt össze a ma is látható piros kárpit.
Kérésünkre túravezetőnk felvitt minket a 60 méter magasban található kilencedik emeleti teraszra, ahonnan pazar kilátás nyílt a szmogos fővárosra. Kísérőnk elmondása szerint nagyon tiszta időben egyik irányban a Kárpátok, a másikban pedig a Duna is megpillantható. Sajnos, mi most egyiket sem láthattuk. Innen az ebédlőbe vezetett az utunk, ám amíg a kollégák nagy többsége lifttel ment le a földszintre, jómagam és rádiós barátom, Bence egy végtelennek tűnő csigalépcsőn ereszkedtünk le.
Hazaindulás előtt még beköszöntünk vendéglátónkhoz, Benedek Zakariás képviselőhöz, aki búcsúzóul elmondta, ha a román parlament rejtélyeire, pikáns vagy éppen titkos történeteire lennénk kíváncsiak, akkor a liftes hölgyeket kellene kifaggatnunk, de erre már nem maradt időnk, hiszen várt ránk a mikrobuszunk és a bő háromórás hazaút.
A számok tükrében
A Nép Házát, mostani nevén a Parlament Palotáját 1984-ben kezdték el építeni, és 1997-ben fejezték be. A 270 méter hosszú, 245 méter széles, 66 ezer négyzetméter hasznos felületű létesítmény több mint 100 ezer személy közös erőfeszítéseinek eredménye, s a csúcsidőben 20 ezer munkás dolgozott ott három váltásban, napi 24 órán át. Mellettük 12 ezer katona is besegített az építkezésbe.
A megalomán Ceauşescu elképzeléseit papírra vető Anca Petrescu munkáját 700 építész segítette. A gigászi objektum magassága 86 méter, építéséhez 1 millió köbméter márványt, 550 ezer tonna cementet/betont, 700 ezer tonna acélt, 2 millió tonna homokot, 1000 tonna bazaltot, 900 ezer köbméter fát, 3500 tonna kristályt, 200 ezer köbméter üveget, 220 ezer négyzetméter szőnyeget, 3500 négyzetméter bőrt és 2800 csillogó-villogó csillárt használtak fel. A hírek szerint az építőanyag mind Romániából származott, kivéve a Nicolae Bălcescu Terem mahagónifából készült ajtóit, ugyanis ezek anyagát a Kárpátok Géniusza ajándékba kapta az egykori Zaire (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) elnökétől, Mobutu Sese Sekotól.
Ahhoz, hogy elkészüljön a monumentális építmény és kialakuljon a környéke, összesen húsz templomot kellett lerombolni, nyolcat helyeztek át, 10 ezer házat bontottak le és több mint 57 ezer családot költöztettek ki, az akkori Bukarest egyötödét (4,5 km hosszú és 2 km széles terület) tették a földdel egyenlővé.
A tizenkét emeletes épületben több mint 1000 helyiség található, ebből 440 iroda, de egyebek között van itt négy étterem, három könyvtár, két föld alatti parkoló és egy koncertterem is.
Nem mondom azt, hogy bakancslistás látnivaló a Parlament Palotája, de mindenképp megéri meglátogatni, a lehetőségekhez mérten felfedezni, hiszen van, amin ámulni, szájat tátani.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
