"Házilag" gyártottak és forgalmaztak fejlett rakétákat izraeli zsidók

Fejlett rakéták házilagos gyártásával és illegális kereskedelmével gyanúsítanak mintegy húsz izraelit a helyi nyomozó hatóságok – jelentette csütörtökön a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Volt védelmi tisztviselők is vannak a gyanúsítottak között, akik rakétákat fejlesztettek, gyártottak és teszteltek, és arra készültek, hogy titokban eladják őket egy meg nem nevezett ázsiai országnak.

Az izraeli rendőrség Twitter-fiókján nyilvánosságra hozott közlemény szerint a rendőrség és az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet együtt göngyölítette fel a bűnszervezetet, amely az ázsiai országtól utasításokat kapott, s munkájukért pénzt és juttatásokat vettek át.

Az izraeliek és ázsiai megbízóik titkos csatornákon tartották egymással a kapcsolatot, s megpróbálták leplezni a tervezett rakétaüzlet célországát.

A rendőrség egy videót is közzétett a Twitteren, amelyen egy illegális rakétatesztelés látható. Közlésük szerint a tesztelést az ország közepén, lakott terület közelében hajtották végre.

Hírdetés

A nyomozást a rendőrség fehérgalléros bűnözőkkel foglalkozó, 433-as egységének súlyos nemzetközi bűnözés elleni osztálya végezte a Sin Bettel közösen – áll a rendőrség közleményében. Az összegyűjtött bizonyítékokat és vallomásokat már átadták az ügyészségnek.

Az illegális rakétaüzletben érintett izraelieket a nemzetbiztonságot fenyegető bűncselekményekkel, a fegyverexportra vonatkozó törvények megszegésével, valamint pénzmosással és más gazdasági bűncselekményekkel gyanúsítják. A nyomozás részleteit, valamint a gyanúsítottak kilétét a hatóságok egyelőre nem tárták a nyilvánosság elé.

Izraelben egy 2007-ben elfogadott törvény szabályozza a fegyverek exportját, eszerint a vállalkozóknak mérlegelniük kell, hogy mire és hol fogják felhasználni az izraeli fegyvereket. A törvény célja megakadályozni a fegyverkereskedőket abban, hogy tudatosan olyan országnak adják el termékeiket, amelyek "szörnyűségek elkövetésére tervezik bevetni őket".

Noha az izraeliek kötelesek figyelembe venni az emberi jogok esetleges megsértését is, jelenleg csak azon országoknak tilos fegyvereket eladniuk, amelyek ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsa hivatalosan fegyverembargót jelentett be. Ilyen döntést a kínai és orosz vétó miatt ritkán hoz meg ez a grémium – emlékeztetett a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »