Házfoglalás után molotovos önmerénylet, rasszistázás – a már jól ismert cigány forgatókönyv alapján zajlott az érdi eset is

Házfoglalás után molotovos önmerénylet, rasszistázás – a már jól ismert cigány forgatókönyv alapján zajlott az érdi eset is

2016. október közepén ismeretlen tettes dobott gyúlékony anyagot egy érdi családi házba. Az ingatlanban a bűncselekmény elkövetésének időpontjában több személy tartózkodott, közülük nem sérült meg senki. Az épület előtt parkoló személyautót ugyancsak felgyújtották. A rendőrség emberölés kísérlete miatt indított nyomozást az ügyben, amelyet a közelmúltban megszüntetett. Váratlan fordulat történt az ügyben.

2016. augusztus végén foglalta el a Rostás család az Érd kertvárosban található házat, egy csereszerződésre hivatkozva, amit a ház egyik tulajdonosával, az elvált házaspár férfi tagjával kötöttek. A házfoglalást követően a férfi volt felesége többször is kihívta a rendőröket, állítása szerint többször megfenyegették, zaklatták, végül menekülnie kellett a saját ingatlanából, ahová később visszatért.

2016. október közepén ismeretlen tettes Molotov-koktélt dobott a házba, amelyben az elkövetés időpontjában a Rostás família több tagja tartózkodott, és felgyújtotta az udvarban parkoló személygépkocsit is. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete bűntett gyanújával rendelt el nyomozást az ügyben.

Hírdetés

Rostás Krisztián, akinek a családja a támadás idején a házban tartózkodott, a kereskedelmi televíziók hírműsorainak, valamint a lapoknak adott nyilatkozataiban rasszista, cigányellenes cselekménynek állította be a gyújtogatást, és az ingatlan 50 százalékos tulajdonosát, T. Erikát gyanúsította a bűntett elkövetésével.

A Privatkopo.hu értesülése szerint a rendőrség a nyomozást a közelmúltban megszüntette, ugyanis a büntetőeljárás során fény derült arra, hogy a bűncselekményt az akkor a házban tartózkodó család feje, Rostás Krisztián követte el, azt a látszatot keltve, mintha az ingatlan másik tulajdonosa állt volna a Molotov-koktélos támadás hátterében. Így akarta az asszonyt eltávolíttatni a házból.

A bűnügyi portál úgy tudja, Rostás Krisztián ellen hatóság félrevezetése miatt javasolt vádemelést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Korábban írtuk: Gyúlékony anyagot dobtak a cigányok által elfoglalt érdi házba, egy személyautó kiégett


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »