Hazasunnyogók

A hazánkban ideiglenes állomásozó pánikbrigádok, élükön a 444.hu „rendkívülfüggetlenobjektív” kiadvánnyal, 0-24-ben oknyomoznak a Kormány és az Operatív Törzs ellenében. Bizonyítandó, hogy ott csupa dilettáns hülye ül, akik az ellenzéki agytröszt jól átgondolt, tényeken nyugvó és rendkívül megalapozott javaslataira fittyet sem hánynak. Szinte óránként, mit óránként, percenként kerülnek ki olyan „hírek”, amelyek azt bizonyítják, hogy a „bezzeg külfölddel” ellentétben itthon vírusügyben semmi sem történik, vagy ha igen, akkor az nem jó.A nagy oknyomozások közepette egy apró momentum elkerülte figyelmüket, igaz nem is kormányoldali a főszereplője. Történt ugyanis még március elején, hogy egy paksi illetőségű, éppen a Momentum színeiben önkormányzati képviselő „úr” felesége őnagyságával a festői Olaszországban, közelebbről a kies Nápolyban élvezte a napsütést és a prosecco áldásos hatását, miközben ott már javában kitört, no nem a Vezúv, hanem a koronavírus járvány.Nos, mit is csinál ekkor egy önmagára adó, felelősségteljes honfiú, aki történetesen még helyi politikus is? Szépen hazasunnyog, majd mélyen hallgat jól sikerült kora tavaszi nyaralásáról. Másnap felesége őnagyságával együtt bemegy munkahelyére – a Zöldjeink szemét évek óta nagyon is bökő atomerőműbe. Munkahelye, amint kitudódott olaszországi útja, bevonta a belépőkártyáját, a felesége őnagyságáéval egyetemben, és kitiltotta őket az üzem területéről.Ámde hősünk ezt a – szerinte elhanyagolható – tényt elfelejtette közölni második munkahelyével, az önkormányzattal. Élte mindennapi életét, mintha mi sem történt volna. Közben nyugodt szívvel részt vett testületi ülésen, sajtótájékoztatón. Amikor élesedett a vírushelyzet, kényszeredetten bevallotta pár napos nápolyi üdülését, és felesége őnagyságával egyetemben önkéntes karanténba vonult.Ennyi a rövid történet, amihez hozzátartozik, hogy hazajövetelükkor nem volt még tilos úti cél Itália, de mindenkit nyomatékosan kértek, hogy ha olyan helyen járt, ahol a vírus már dühöng, legyen oly szíves két hétig otthon maradni. Úgy látszik, hogy a szóban forgó „úriember” valóra váltotta Erzsi macska DK fan élettársának fantáziáját, és próbálta jól összekoronavírusozni a paksi önkormányzatot, az atomerőmű egy részét, és még ki tudja, kiket, akikkel időközben találkozott.Ami érdekes: a 444–HVG–Index bermudaháromszög ezt az ügyet még említésre méltónak sem találta, ellenben naponta árgus szemekkel vizslatja, hol lehetne belekötni bárkibe, aki felelős döntéseket hoz a járvány elterjedése ellenében.Ezúton szeretnék gratulálni a fent említett kiadványoknak és az azok cikkeit lelkesen megosztóknak, valamint a paksi momentumos „hősnek”, aki igazán megmutatta, jelenlegi ellenzékünk szerint mi a felelős magatartás ebben a helyzetben. Ahogy Gajdics Ottó szokta volt mondogatni: „Még a tyúkólamat sem bíznám rájuk!”

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »