Házassági jubileumot ünnepeltek a zalaegerszegi Esküdtek közösségében

Házassági jubileumot ünnepeltek a zalaegerszegi Esküdtek közösségében

A zalaegerszegi olai plébánián 40 évvel ezelőtt működött egy ifjúsági közösség, amelynek tagjai elhatározták, hogy házasságkötésük után is együtt maradnak. Ők alakították 37 éve az Esküdtek közösségét.

A ’90-es és a 2000-es években 12 család volt tagja a közösségnek, a 12 családnak összesen 52 gyermeke volt. Hetente találkoztak, ekkor a közös imádság, és a szentírásolvasás mellett jutott idő a beszélgetésre és egy kis agapéra is. A közösség életében fontosak voltak a nyári táborok, amelyhez – nagy létszámuk miatt – egy-egy iskolát kellett kibérelniük. Lelki programokkal, kirándulásokkal és nagyon sok beszélgetéssel teltek a napok a táborban. A gyermekeik számára a közösségen belül egy olyan légkört tudtak biztosítani, hogy jó kereszténynek lenni, és ők egy olyan családnak a részesei, ahol a hit természetes dolog. Gyermekeik is egy közösséget alkottak, ők voltak a „Szeretet kis lámpásai”.

A ma is működő zalaegerszegi közösség tagjai 37 éve tudják egymást erősíteni. Korábban a keresztelőkön, ma pedig, hogy gyermekeik már felnőttek, az esküvőjükön mindnyájan igyekeznek ott lenni. A közösség egyik házaspár tagjának gyermeke, Mikolás Attila atya, akinek újmiséjére is nagyon készült a közösség.

A 37 éves Esküdtek közösségéről és a házasságról – az idei évben a 40. házassági évfordulójukat ünneplő – Hári Antallal és Háriné Mile Mónikával beszélgetett a Házasság hete alkalmából a Mária Rádióban Sárközi Violetta és Demeter István diakónus, amely ITT meghallgatható.

Hírdetés

Szöveg: Sárközi Violetta

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

 

Fotó: Tompa Mihály

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »