Hazánkba jön Norvégia legjelentősebb pilótaképző akadémiája

A norvég tulajdonú Central European Aviaton Cluster partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academy-vel pilótaképző-központot hoz létre Hévízen 15 millió euró beruházással.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházást bejelentő hétfői budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a hévízi pilótaképző-központ hozzájárul ahhoz, hogy Magyarország a következő időszakban még hangsúlyosabban kerüljön fel a világ dinamikusan fejlődő repülési iparágának térképére.

Szijjártó Péter rámutatott arra, hogy a repülési iparág egyre élesebb helyzetben működik, a légitársaságok egyre több járatot indítanak, ehhez pedig egyre több jól képzett pilótára van szükség.

A miniszter elmondta, hogy Norvégia legjelentősebb pilótaképző akadémiája érkezik Magyarországra. A központban évente 300 pilótát képeznek ki 80 oktató és szakértő vezetésével.

A hévízi bázison kialakítják a szükséges hangárokat, oktatási létesítményeket, szálláshelyeket és a szimulátorközpontot. A pilótaképző akadémia Ausztriából már megrendelte a képzéshez szükséges repülőgépeket, az ősztől megindul a képzés Hévizen – mondta Szijjártó Péter.

A Wizzair 2017 decemberében kezdte meg Nyíregyházán saját pilótáinak képzését, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen két évtized után újraindult a katonai pilóta, légiirányító képzés, Tavaly Debrecenben megindult az egyetem műszaki karán a repülőgép-vezetői képzés, és ezeknek a norvég beruházás további lendületet ad – tette hozzá.

Hírdetés

A hévízi beruházás az államközi kapcsolatoknak is jót tesz, Magyarország és Norvégia stratégiai kérdésekben – például az energia- és védelempolitika területén – szövetségesek. Mindkét ország tagja a NATO-nak, így egy-egy beruházás még szorosabbra fűzi a stratégiai kapcsolatokat – mondta Szijjártó Péter.

Stig Eyde, a Central European Aviaton Cluster elnöke elmondta, hogy a beruházási lehetőséggel a Norvégiában tartott befektetési tájékoztatón ismerkedtek meg. Döntésükhöz a magyar befektetési ügynökség, a Hipa sok segítséget nyújtott. Közölte: óriási potenciált látnak a Hévíz-Balaton repülőtérben, a város pedig közkedvelt turisztikai célpont.

Frode Granlund, a Pilot Flight Academy ügyvezetője és tulajdonosa kiemelte, modern pilótaképző központ jön létre Hévízen. Rámutatott arra, hogy a Pilot Flight Academy Európában az egyik legnagyobb pilótaképző központ, tíz országban van jelen, Magyarország – földrajzi elhelyezkedése és jó időjárása miatt – kiváló helyszín.

Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint az egykori katonai repülőtér fejlesztése stratégiai jelentőségű a Dunántúl számára.

Keszthely-Hévíz térsége Budapest után a második legnagyobb turisztikai célpont Magyarországon, a befektetés magas szintű technológiát, szakképzést jelent, és további beruházásokat generálhat – mondta Manninger Jenő.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »